2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Épül az Árpád-kori falu

2014. július 17. 13:04 MTI

Megkezdődött egy Árpád-kori falu építése a Sóstói Múzeumfaluban - közölte a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői skanzen igazgatója csütörtökön az MTI-vel.

Páll István elmondta, hogy a honfoglalás kori létesítményeket régészek irányításával az ásatási megfigyelésekre, a történelmi forrásokra és a néprajzi kutatásokra alapozva készítik el.

A skanzen Árpád-kori falurészében újjáépítenek egy régi lakóépületet, amelyet a borsodi földvár közelében tártak fel. Emellett lesz egy Kiskunfélegyháza közelében talált földbe vájt ház is, amely alföldi parasztgazda otthona volt valamikor és egy szamoskéri várjobbágyi lakást is láthatnak majd az érdeklődők. Egy Nyíregyháza-Rozsrétszőlőn feltárt kunyhót is kialakítanak, ami a valamikori pákászok életét idézi majd vissza. Felépítenek továbbá egy visegrádi házat, amelyben szemléltetik a kor falvainak kialakulását, az ötletektől kezdve a kivitelezésig. Emellett kemence, műhely, terménytároló és kút is lesz az októberig elkészülő Árpád-kori faluban.

A fejlesztés a magyar-román határon átnyúló Cult-Tour európai uniós pályázat keretében valósul meg. A nyíregyházi Jósa András Múzeum és a szatmárnémeti Szatmár Múzeum együtt pályázott támogatásra és 265 ezer eurót (mintegy 80 millió forintot) nyertek. Az összegből az Árpád-kori falu mellett a Sóstói Múzeumfaluban bővítenek egy régi uradalmi magtárépületet, 400 négyzetméter alapterületű, kiállítások rendezésére alkalmas teret hoznak létre.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Papos településen felújítják a gótikus műemlék templomot, Tiszabercelen a Bessenyei György emlékházat, Szabolcs községben pedig a Mudrányi-kúria pincéjét, amelyben a szőlőtermesztést és a borkultúrát bemutató állandó kiállítást rendeznek be. Romániában egy görög katolikus püspöki épületet, valamint két Ady-házat tesznek rendbe, emellett régészeti feltárást is végeznek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár