2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Már 1918 óta zajlott a magyartalanítás a Felvidéken 

2014. június 13. 12:25 MTI

A Felvidék "magyartalanítása" száz év alatt szinte teljesen sikerült, de "vigasz", hogy a Trianon után egyesek által vizionált nemzethalál nem következett be, és az továbbra is elkerülhető - mondta el Popély Gyula történész Felvidék 1918-1928 című könyvének budapesti bemutatóján csütörtökön.

Popély Gyula hangoztatta, hogy bár nyíltan a magyartalanítás csak 1945 után jelent meg a Csehszlovák politikában, az valójában már 1918-tól - azaz az állam létrejöttétől - kezdve érvényesült az államhatalmi önkény eszközein keresztül. 

A Károli Gáspár Református Egyetem tanára emellett arra is kitért, hogy a könyve által vizsgált időszakban a felvidéki magyar politikusok a csehszlovák parlamentben jóval erőteljesebb habitust képviseltek, mint a maiak a szlovák törvényhozásban.

A könyvet bemutató Izsák Lajos történész azt elmondta, hogy a könyv a felvidéki magyarság elszakadás utáni helyzete, politikai szerveződése és vitái mellett a magyarországi belpolitikai események hatását is bemutatja.

Izsák felszólalásában egyebek mellett azt hangoztatta, hogy az úgynevezett Teljhatalmú Minisztérium megszállt tartományként kezelte a Felvidéket, ahonnan állítása szerint 183 ezer magyart üldöztek el. Az elszakadás után szinte azonnal támadást indítottak a magyar iskolák, a magyar nyelv ellen is.

A könyv a Kárpátia Studió gondozásában jelent meg, amelyet az azt képviselő Szakács Árpád olyan konzervatív történelmi kiadóként mutatott be, amelynek célja "újraírni a Kárpát-medence elhallgatott magyar történelmét".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár