19 fogát húzták ki Hitlernek
2014. április 8. 11:42
Előkerült Münchenben egy Adolf Hitler által még az első világháború idején írt képeslap, amelyben a későbbi náci vezető közli: 19 fogát távolították el.
Korábban
"El se tudod képzelni, mennyire szépen néztem ki" - írta a Führer bajtársának, a Franciaországban állomásozó Karl Lanzhammernek. "Most már jobban érzem magam" - tette hozzá.
Az azóta hitelesített képeslapon az 1916. december 21-i dátum szerepel, s egy német gyűjtő tulajdonában van. A képeslapon az egyik berlini csatorna, a Landwehrkanal képe, illetve a 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred pecsétje látható.
A korábbi kutatásokból kiderült, hogy Hitlernek - aki közismerten utálta a fogorvosokat - életében 15 fogát húzták ki, ám nem egyszerre mindet. "A képeslapon az ő kézírása és aláírása látható. Semmi kétség, eredeti dokumentumról van szó" - mondta el Ludwig Eiber, az Augsburgi Egyetem történészprofesszora.
Hitler a levél írása idején Münchenben tartózkodott, s egy háborús sérülés után lábadozott. 1916. október és 1917. március között volt a bajor fővárosban, 1917-ben tért vissza a nyugati frontra, ahol a következő év októberéig teljesített szolgálatot; ekkor mustárgáz-támadás áldozata lett az ypres-i front közelében, s átmenetileg elveszítette látását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap