Szerzetes és szabadságharcos volt a magyar régészet atyja
2014. március 18. 08:11 MTI
Százhuszonöt éve, 1889. március 18-án halt meg Rómer Flóris régész, művészettörténész, akadémikus, nagyváradi kanonok.
1815. április 12-én született Pozsonyban. A középiskolát három városban végezte: német anyanyelvű szülei a korban szokásos módon Tatára és Trencsénbe is elküldték tanulni, hogy a szlovák és a magyar nyelvet is elsajátítsa, bölcsészeti tanulmányait Győrben, a teológiát Pannonhalmán végezte. 1830-ban lett Benedek-rendi szerzetes, pappá 1838-ban szentelték és Tihanyban szolgált segédlelkészként. 1839-től a győri gimnáziumban magyart és latint tanított, később a természetrajz és a fizika tanára is volt. 1842-től a győri bölcsészeti tanfolyamon a bencés növendékek természettudományos képzését vezette. Pozsonyban jelentek meg első tudományos közleményei, amelyekkel hírnevet szerzett magának, egy ideig József főherceg nevelője volt.
Az 1848-49. évi szabadságharcban nemzetőr, később utász lett, bátorságának köszönhetően a harcok során közlegényből századossá léptették elő. Hazafias buzgalmában nevét Rómaira magyarosította, és tanítványait példájának követésére, harcra buzdította. Mindezekért a szabadságharc leverése után nyolcévi "vasban letöltendő" büntetésre ítélték, s miután 1854-ben közkegyelemmel szabadult, rendje vezeklésül Bakonybélbe küldte tanítani.
Csak három év múlva térhetett vissza a győri rendházba, ahol a helyi közlönyben közreadta tervszerű gyűjteményfejlesztési koncepcióját. 1859-ben jelent meg nevezetes Bakony-monográfiája, amelyet egy év múlva önálló kötetben is kiadtak. Még ebben az évben a győri bencés gimnázium régiségtárából létrehozott múzeum őre lett. 1860-ban a papi szeminárium egyházi-archeológiai tanszékének vezetője lett, 1861-ben megindította az ország első történelmi szakfolyóiratát, a Ráth Károllyal együtt szerkesztett Győri Történeti és Régészeti Füzeteket.
Rómer 1861-ben kivált a bencés rendből. Pestre költözött, ahol először az MTA kézirattárnoka, majd 1862-től gimnáziumi igazgató lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1864-ben vette fel tagjai sorába, felvételét egykori bencés tanulótársa, Ipolyi Arnold, a régi magyar hitvilág kutatója javasolta. 1864 és 1873 között az Archaeológiai Közleményeket, 1868 és 1872 között az Archaeológiai Értesítőt is szerkesztette. 1867-ben Párizsban az ősrégészeti és embertani kongresszuson tartott előadást, ekkor kapcsolódott be a magyar régészet a nemzetközi tudomány vérkeringésébe.
1868-ban egyetemi archeológia tanárrá nevezték ki, őskori, ókori és középkori régészetet és művészettörténetet is oktatott. Az ő kezdeményezésére és irányításával indult meg Budapesten a magyar régészképzés. 1869-ben a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának igazgatójává nevezték ki. Bejárta az országot, pontosan felmérte és lerajzolta a romokat, épületmaradványokat, feltárásainak eredményét tanulmányokban, cikkekben tette közzé.
1874-ben felmentették szerzetesi kötelékéből, áldozópap, majd jánosi apát lett. 1877-ben Lipovniczky István püspök Nagyváradra hívta, kanonokká nevezte ki, és megbízta a székesegyház restaurálási munkálatainak vezetésével. Nagyváradon újabb múzeumot alapított, és létrehozta a püspöki palota húszezer kötetes könyvtárát, ahol egészen haláláig dolgozott.
Rómer Flóris tekintélyes régész volt, az ő érdeme, hogy 1876-ban Budapesten tartották az ősrégészek és antropológusok VIII. nemzetközi kongresszusát. A Magyar Történelmi Társulat alapító tagja és a műemlékvédelem kezdeményezőinek egyike volt, 30 önálló kötete és mintegy 450 tudományos közleménye jelent meg. Többkötetes, kiadatlan, saját rajzaival illusztrált naplója a magyar régészet, művészettörténet és műemlékvédelem becses forrása. 1889. március 18-án halt meg Nagyváradon. Szobra áll Győrben, emléktáblája látható az Aquincumi Múzeum falán, Budán, Nagyváradon, Veszprémben és Gödöllőn utcát neveztek el róla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.