2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Gárdonyi, a "titkosíró" párbajhős

2013. november 20. 11:53

Gárdonyi Géza életének „titkos” oldalát is bemutatja a Móra Ferenc Múzeum új időszaki kiállítása. „A láthatatlan ember arcai” című tárlaton többek között kiderül, miért párbajozott többször is az író Szegeden töltött évei alatt, illetve milyen titkosírással vezette naplóit. A tárlatot november 21-én, csütörtökön 16 órakor nyitják meg.

Gárdonyi Géza fiatal újságíróként három évig dolgozott Szegeden. Ez idő alatt több alkalommal is párbajozott: írásai miatt kellett karddal megvédenie becsületét a békés, nyugodt természetű írónak. Az összecsapásokon csak első vérig küzdöttek, a párbajozást azonban ekkor már büntették, így Gárdonyi kétszer is börtönbe került. A párbajok mellett Dankó Pistával kötött szoros barátságát is megismerhetik az érdeklődők a Móra-múzeumban.

A legendás író kultikussá vált regényeit – az Egri csillagokat, az Isten rabjait, a Láthatatlan embert és az Ida regényét – újszerű, formabontó módon mutatják be a tárlat rendezői. Kiállítják többek között az Egri csillagok kéziratának lapjait és a vár ceruzával készült alaprajzát, valamint azt az asztalt, melyen a kultikus alkotás született.

Az Isten rabjai első kiadásának egy különleges példányát is böngészhetik a tárlat látogatói. A könyv oldalait Gárdonyi saját kezűleg, tollal javította ki- később ezek alapján a javítások alapján jelentették meg a második kiadást.

Gárdonyi saját titkosírást fejlesztett ki az 1900-as évek elején: ebben a formában vezette naplóit és különböző noteszeit. A családban tréfásan „tibetűknek” nevezték az írást, melyet jóval halála után, az 1960-as években tudtak csak megfejteni. A tárlat több eredeti, ezzel a rendkívül bonyolult titkosírással készült jegyzetet és dokumentumot is bemutat.

A gyermekeket egyenruha- és fegyvermásolatokkal várják: a lelkes csemeték török és magyar vitézzé válhatnak a kiállítás falai között. A nagyobbak „egri csillagos” Honfoglalót játszhatnak, majd a titkosírás rejtélyének nyomába eredhetnek. A kiállításon a játékos elemek mellett az író több személyes tárgyát – többek között írógépét, pipáját, pecsétnyomóját, vándorbotját – is bemutatják.

A kiállítás a Dobó István Vármúzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös vándortárlata.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár