2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Időkapszula 1983-ból

2013. szeptember 26. 16:59

A Steve Jobs Apple Lisa típusú számítógépéhez gyártott egeret is tartalmazó időkapszulát még 1983-ban, a Nemzetközi Tervezési Konferencia alkalmával temették el a coloradói Aspen mellett. Azóta feledésbe is merült, hiszen a tervek szerint 2000-ben kellett volna előbányászni a föld alól, ám az évek során a tájkép megváltozott, a kapszula pedig eltűnt.

A csatornacsőre emlékeztető kapszulát most a National Geographic munkatársai fedezték fel. Harry Teague segítségét is igénybe vették, aki annak idején részt vett az egér föld alá rejtésében. „Amikor 1983-ban eltemettük a kapszulát, úgy terveztük, 20 éven belül kiássuk, sejtelmünk sem volt, hogy 30 évet kell várnunk erre a pillanatra” – mondta Teague. „A cső tele van mindenféle kulturális és történelmi ereklyével, ám a legérdekesebb elem szerintem Steve Jobs Lisa típusú számítógépes egere, amely az utolsó pillanatban került bele” – tette hozzá.

A kutatócsapat az eredeti feljegyzések böngészése után matematikai képletekkel és egyéb földrajzi számításokkal igyekezett rábukkanni a lehetséges helyszínre, ahol az ásatásnál régészek munkáját is igénybe vették.

Az Apple Lisa Steve Jobs első hagyományos PC-je volt, amely főként üzleti felhasználók számára készült. Az egér mellett számos ikonikus tárgy is előbukkant a 80-as évekből: a Moody Blues angol rockbanda lemeze, egy Rubik-kocka, egy Sears, Roebuck & Company katalógus, egy Vogue magazin, valamint hat doboz sör.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár