10 tény a sörről
2013. augusztus 29. 16:00
Az ókori egyiptomiak vallási szerepet is tulajdonítottak a sörnek, mivel úgy tartották, hogy a részegség közelebb viheti őket az istenségekhez.
Korábban
1. Mai tudásunk szerint a világ legrégebbi sörszerű italát az ókori Iránban készítették i. e. 7000 környékén. A rizsből készült, sör-bor hibridnek nevezhető nedűt mézzel, szőlővel és galagonyával ízesítették.
2. Hammurapi, a legendás babiloni uralkodó (i. e. 1792-1750) ítéletgyűjteménye 20 különböző sörfajtát említ. Létezett árpából készített sör, búzasör, híg, vörös és fekete sör is.
3. Az ókori egyiptomiak vallási szerepet is tulajdonítottak a sörnek, mivel úgy tartották, hogy a részegség közelebb viheti őket az istenségekhez.
4. Hippokratész (i.e.460-377), az orvoslás atyja a világon elsőként foglalta össze a sör gyógyhatásait, amelyet láz ellen és vízhajtóként is javasolt.
5. Az ókorban a borfogyasztás szokása terjedt el, a sört a rómaiak barbár italnak tartották. A sörfogyasztás elterjedése elsősorban a germán törzseknek volt köszönhető.
6. A középkorban a sörkészítés a mezőgazdasági központtokként is funkcionáló szerzetesrendi kolostorokban folyt, majd a 14. századtól fokozatosan a serfőző céhek vették át a vezető szerepet a sörgyártásban.
7. Bajorországban 1516-ban törvényileg szabályozták, hogy a sör összetevői között csak maláta, komló és víz szerepelhet. Az élesztő csak később vált az ital egyik sztenderd alapanyagává.
8. Bár Európában a 11-12. században vált a sör fűszerévé, Angliában csak a 16. századtól kezdve ízesítik komlóval a söröket. VIII. Henrik angol király még „alávaló növénynek” nevezte a komlót, amely nyomorba dönti a népet.
9. A világ első dobozos söre, a Krueger Cream Ale 1935-ben került forgalomba a Virginia állambeli Richmondban.
10. A vietnami háborúban a túlzott sörfogyasztás komoly gondot okozott az ausztrál seregnek, amelynek katonái részegen három felettesüket is megölték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50