Lefejezett labdajátékos szobrára bukkantak Mexikóban
2013. június 5. 13:17
A délkelet-mexikói Guerrero államban, a prehispán Piedra Labrada régészeti lelőhelyen egy mezoamerikai labdajátékos gránitszobrát találták meg a régészek.
Korábban
A gránitból faragott szobor alig 160 centiméter magas, legalább ezer éves, karikalábú, kezeit pedig mellénél keresztbe fonja. Juan Pablo Sereno Uribe, a Mexikói Nemzeti Régészeti és Történeti Intézet (INAH) archeológusa szerint a szobor jellegzetességeit látva egyértelműen kijelenthető, hogy az alkotás egy korabeli labdajátékost ábrázol.
A szobor fején egy sisak, a csípőnél pedig egy yugo látható; utóbbi egy övszerű kellék volt, ami a testet védte a játék során. Az 1,8 négyzetkilométeren elterülő Piedra Labrada területén eddig 50 épületet tártak fel, köztük öt labdapályát, illetve számtalan szobrot, antropomorf figurákat, kígyófej- és csigaábrázolásokat.
A prekolumbán labdajátékos szobrára a legnagyobb, közel 40 méter hosszú, L alakú pályán bukkantak. Az ott űzött játékról egyelőre keveset lehet tudni. „Az egyetlen dolog, amit tudunk, hogy egy nehéz gumilabdával játszottak, a labdát pedig egymásnak dobálták az egyik térfélről a másikra” – fejtette ki Uribe.
A szobrot valószínűleg az egyik bennszülött nép, a mixtec faragta ki i.sz. 600 körül; két darabban találták meg, a nyakánál törték ketté, mintha lefejezték volna. Ez nem meglepő, mivel miután a mezoamerikai népek vörösre festették szobraikat, rituálisan „megölték”, azaz összetörték őket, az isteneiknek ajánlották a naptári ciklusok végén és elföldelték a darabokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap