10 tény a gyarmatosításról
2013. április 16. 15:39
Korábban
A gyarmatosítás az ókori görögöknél az i. e. 8. században zajlott le, amelynek fő oka a túlzott eladósodás és a túlnépesedés volt. A klasszikus európai kolonizációt azonban a 16-20. századra szoktuk datálni.
Az 1500-as években Spanyolországba 150 ezer tonna aranyat és 7,4 millió tonna ezüstöt szállítottak be az Újvilágból.
Az Inka Birodalmat 1532-ben Pizarro mindössze 150 emberrel foglalta el.
Még az óvatos becslések szerint is összesen közel 12 millió rabszolgát szállítottak Afrikából az Újvilágba.
Brazília volt az egyetlen ország Latin-Amerikában, amely vér nélkül szerezte meg függetlenségét, köszönhetően a Napóleon elől menekülő portugál királyi családnak.
A nyugati világ elől elzárkózó Kína az első ópiumháborúban súlyos vereséget szenvedett a britektől, s 1842-ben kénytelen volt megnyitni öt kikötőjét az európaiak előtt. Ekkor szerezték meg Hongkongot a britek, amelyet csak 1997-ben adtak vissza.
1857-ben a britek szolgálatában álló indiai katonák olyan töltényeket kaptak, amelyeket – a vallásuk által tiltott – disznózsírral kentek be, ezt pedig harc közben szájjal kellett feltépni, így akaratlanul is lenyelték az állati zsírt. Véres lázadás lett belőle.
A Kongói Szabadállam 1885-től II. Lipót belga király magántulajdona volt. Fő exportterméke, a nyersgumi hihetetlen bevételt jelentett az uralkodónak, aki 1908-ban nemzetközi nyomásra a bennszülöttek tömeges megkínzásának hírére átadta a terület kezelését a belga kormánynak.
Miután Japán 1910-re hivatalosan is elfoglalta a Koreai-félszigetet, több ezer koreai nőt köteleztek a japán katonák szexuális kiszolgálására.
A Brit Birodalom 1922-ben a Föld népességének és szárazföldjének negyedét tette ki. A szigetország uralma 34 millió km2-re és 458 millió alattvalóra terjedt ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.