Április 4: ünnepel az ÁVH
2013. április 3. 10:27
1950. április 4-én feszes díszlépésben menetelt végig a budapesti Dózsa György úton az Államvédelmi Hatóság krémje. A bámészkodók ekkor láthatták először együtt masírozni az egyenruhájuk jelzései alapján „zöld ávósnak” nevezett határőröket, és a „kék ávósnak” titulált karhatalmistákat. (Az „ávós” kifejezés az ÁVH egyik elődje, az ÁVO, azaz az Államvédelmi Osztály tagjaival kapcsolatosan került be és rögzült a közbeszédben.) Aki nem volt jelen, másnap a napilapokból kaphatott részletekbe menő tájékoztatást az ország „felszabadulásának” ötödik évfordulójára szervezett nagyszabású parádéról.
Korábban
„Viharzik a taps, s ismét magasra lángol a lelkesedés, mikor feltűnnek az államvédelmi határőrök zöldparolis, tányérsapkás alakulatai. A zenekarok közben egyre játszanak, a nagydob ütemes zengése, a díszszázadok lépteinek ütemes dobbanása, összevegyülve a nézők örömrivalgásával – megannyi messzihangzó üzenet az imperialistáknak, s Tito bandájának, hogy készen állunk megvédeni határainkat, a nép államát, mindazt, amit április 4. jóvoltából kivívtunk. Megvédjük minden ellenség, minden fenyegetés, minden támadás ellen – ez sugárzik az államvédelmi zászlóaljak katonáinak tekintetéből. Az államvédelmi őrök kékszegélyes, tányérsapkás alakulatai jönnek most. Ők is sokszor kipróbált, nagyszerű harcosok, akik ébren védték a népi demokráciánkat az álcázott ellenség merényleteiről a múltban is. A munkásosztály legjobb fiai vonulnak ott köztük, Rákosi elvtárs, Vorosilov elvtárs felé néz hűséges és büszke tekintetük. Ezeknek a katonáknak az öntudata is fegyver, amit a Párt nevelése adott nekik, és amely a Szovjetunió vezette béketábor legyőzhetetlen harcosává emeli őket, s többi bajtársukat is.” (Szabad Nép, 1950. április 5.)
A sajtó szétröpítette az országban a hírt a politikai rendőrség erődemonstrációjáról, bár hogy ezzel mindenhol örömteli perceket szerzett volna, igencsak kétséges. A tudósítás bizonyosan nem váltott ki lelkesedést azok körében, ahol valamely családtag már személyes tapasztalatokat szerzett az Andrássy út 60. sajátos „vendégszeretetéről”. Ünneplésre igazán a hatóság vezetőjének volt oka. Péter Gábor ugyanis pár hónappal korábban bújtatta ki a szervezetét a Belügyminisztériumból, és kis túlzással államvédelmi miniszterként őrködött az ország „külső és belső biztonságán”, nem beszélve arról, hogy újdonsült önállóságát hirtelen izmosodással is tetézhette.
A második világháború óta eltelt öt esztendőt az egykori szabóinas és csapata igen jól kihasználta. Az államrendőrség egyik osztályából az ország harmadik fegyveres testületévé nőtte ki magát, sőt létszáma nemsokára – még ha nem is közelítette meg a harmadik világháborúra trenírozott 200 ezres katonaságot, de – jócskán meghaladta egykori anyaszervezetét. Míg a közrendészet állományában az 1950-es évek elején 22 ezren szolgáltak, addig az ÁVH 35 ezer fős militarizált állománnyal és 45 ezer besúgóval büszkélkedhetett. A fél évtized ugyanakkor elég volt arra is, hogy elévülhetetlen érdemeket szerezzenek a kommunista párt egyeduralmának megteremtésében és megtartásában, amelynek lényegi eleme a társadalom kollektív megfélemlítése volt.
Aki nem vonult, figyelt
A mindennapossá vált bizonytalanságért, rettegésért felelős politikai rendőrségnek az állami ünnepeken még fokozottabb éberséget kellett tanúsítania, hiszen minden olyan esemény, amely az emberek legális gyülekezésével járt együtt, lehetőséget adott egyszersmind a kontrollálatlan, nyilvános kritikára is. Az előzetes biztonsági intézkedések részeként mozgósították az ügynöki hálózatot, fokozva a potenciális „rendbontók”, röpiratozók, de lényegében minden ellenségesként kezelt személy vagy csoportosulás megfigyelését. A hivatásos ávéhások a rendőrséggel együttműködve a középületeket, az emlékműveket és a népgazdaság szempontjából fontos objektumokat tartották szemmel, és ilyenkor még jobban megszigorították az államhatárok őrizetét. Az internálótáborokban napokra leállt a munka, a rabok a zárkájukban maradtak, az őröknek mellőzni kellett mindenfajta „fogolymozgatást”. Az államvédelem figyelmét a legapróbb részlet sem kerülhette el.
MÜLLER ROLF CIKKÉNEK FOLYTATÁSÁT KERESSE A MÚLT-KOR MAGAZIN TAVASZI SZÁMÁBAN
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.