Világ proletárjai, süljetek!
2013. március 11. 10:00
1989-ben az utca a szabad társadalmi cselekvés színterévé vált. Tüntetések, pártgyűlések követték egymást, a köztereken megjelentek az új politikai és társadalmi szervezetek plakátjai. Azonban a rendszerkritika direkt és látványos formái felbukkantak már korábban is, nem egyszer épp az állami ünnepeken. Megesett, hogy a falvak és a városok népe ilyenkor a nemzeti, és még inkább vörös zászlók áradata helyett annak hiányával, megrongált emlékművekkel, szocializmust bíráló feliratokkal, felvonulásokkal szembesült, igaz, csak egészen rövid időre.
Felizgató feliratok
A rendszerrel szembeni ellenérzés kinyilvánításának leggyakoribb módja, amely garantálta a kritikával élő személy anonimitását, a házak, aluljárók, közintézmények falára, járdára, hirdetőoszlopokra, vagy közlekedési eszközökre elhelyezett üzenet volt. Az ellenségesnek ítélt névtelen írásokkal, vagy miként annak idején meghatározták, a „nem szóbeli úton elkövetett izgatás, közösség megsértése” típusú bűncselekményekkel kapcsolatos teendők a Belügyminisztérium III/III. (Belső Reakció Elhárító) Csoportfőnökségéhez tartoztak.
A szervezet kimutatásai szerint az ilyen esetek száma a nyolcvanas évek elején emelkedett meg igazán: 1980 és 1984 között mintegy 4100 firkálást regisztráltak, ebből 3200 alkalommal horogkeresztet, illetve egyéb fasiszta jelképet, a többi főleg a szovjeteket, a párt- és a kormány intézkedéseit, vezetőit támadta. A növekedéshez hozzájárult, hogy 1982-ben kereskedelmi forgalomba kerültek a festékszóró spray-k, amelyek hamar praktikus alternatívái lettek a hagyományos íróeszköznek.
Az állambiztonsági dossziékat tanulmányozva kijelenhetjük, hogy tematikailag jóval színesebb volt a kép. Az évtizedben egyre gyakrabban emlegettek fel olyan tabutémákat, mint az 1956-os forradalom és a mártír miniszterelnök, az elszakadt országrészek és a területi revízió, külön csoportként említhetők a romló életkörülmények (infláció, áremelkedés) miatti kirohanások, valamint a különböző ellenkultúrákkal: a punkokkal, skinheadekkel, vagy az úgynevezett. „sátánistákkal” összefüggésbe hozott akciók írásos termékei.
Tény, hogy nem egy esetben az elkövetők „jól betaláltak” a hatalomnak, főleg, ha azt megfelelően időzítették. Szinte vonzotta a rendszer kritikusának kezét Oroszlányban az 1981. május 1-jei felvonulásokra összeácsolt dísztribün felirata, hiszen pár betű átmázolásával lényegesen más jelentést lehetett kihozni a nemzetközi munkásmozgalom jelmondatából („Világ proletárjai, egyesüljetek!”).
Az ehhez hasonló esetekben a helyszínre érkező hatósági személynek a helyszínelők kiérkezéséig az inkriminált szöveget, jelet a kíváncsiskodók elől el kellett takarnia. Amennyiben pedig a firkálás olyan felületen történt, amelynek elfedése nem, vagy csak jelentős nehézségek árán volt megoldható, a körülmények és a felirat gyors rögzítése után a hivatalos helyszíni szemlét mellőzték, s az „izgatás” tárgyát rögvest eltüntették. A társadalmi hatás minimálisra csökkentése felülírta a nyomozati érdekeket.
Az elhárítás előtt a „politikai graffitik” alkotói köre gyakran ismereten maradt, nem csoda, ha a nyomozati iratokat lapozgató történész sem állapíthatja meg teljes bizonyossággal a motivációkat. Majd minden esetben marad a kérdés: mi munkálhatott a háttérben, tudatos ellenzékiség, vagy inkább csak gyermeki csíny, ifjonti lázadás, netán polgárpukkasztás?
Müller Rolf cikke teljes terjedelemben elolvasható a Múlt-kor magazin tavaszi számában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap