Meghalt Kákosy László egyiptológus
2003. január 29. 22:30
Életének 71. évében elhunyt Kákosy László akadémikus; a magyar és a nemzetközi egyiptológia egyik legjelesebb képviselőjét szerdán érte a halál - tájékoztatta Pécsi Ágnes egyiptológus az MTI-t.
Ré fia |
Kákosy László a 80-as években kezdte kutatni Dzsehutimesz, II. Ramszesz fáraó gazdasági vezetőjének sírját Théba nyugati partján, az úgynevezett Nemesek temetőjében. A feltárások során nemcsak a gazdasági vezető, hanem feleségének gránit szarkofágját is megtalálták. Az ásatás 1997-ben zárult le, s a tudományos kutatás megkoronázásaként feltárhatták a sír piramisát is.
Kákosy László nevéhez fűződik a núbiai Abu-Szimbelben, a templom egyik szobrán lévő L. Gyertyánffy felirat, illetve mellette az 1840-es évszám felfedezése; e név számos más egyiptomi műemléken is előfordul. Kákosy László 1987-től volt az MTA Ókortudományi, valamint az Orientalisztikai Bizottság tagja, az Ókortudományi Társaság alelnöke, 1997-től pedig elnöke. 1990-95 között a Magyar Vallástudományi Társaság elnökeként tevékenykedett, s haláláig tagja volt az Antik Tanulmányok című tudományos folyóirat szerkesztő bizottságának. A Heidelbergi Akadémia 1995-ben, az MTA pedig 1998-ban választotta levelező tagjává. A számos kitüntetéssel - köztük Akadémiai-díjjal és Kuzsinszky Bálint Emlékéremmel - elismert tudóst 1992-ben Széchenyi-díjjal jutalmazták.
MTI
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- Különleges témákkal várják a látogatókat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap