Amerikai elnökök: az elsők
2012. november 6. 16:59
Korábban
...aki filmben szerepelt
Grover Cleveland lapszerkesztői munkája mellett végezte el a jogi egyetemet, majd ügyvédként kezdett el dolgozni. 1881-ben lépett a politikai porondra, amikor Buffalo város polgármesterévé választották. 1883-85 között New York állam kormányzója volt, s ebben a minőségében határozottan kiállt a közigazgatási reform mellett és sikeresen szembeszállt a korrupcióval.
Cleveland a polgárháború után az első demokrata párti jelölt volt, aki elnökválasztást nyert. Első elnöki periódusa 1885-1889-ig tartott. Ezalatt hatalmas földterületeket vett vissza a vasúttársaságoktól, mert úgy érezte, hogy azok nem jogosultak rájuk. Határozottan ellenzett mindenféle segélyt, még a rászorultaknak is. Elnökségének első négy éve után elvesztette a választásokat Benjamin Harrisonnal szemben és New Yorkba költözött. Amikor újra megválasztották 1893-ban, az ország gazdasági recessziótól szenvedett. Ezt a helyzetet már nem tudta kezelni, ezért második mandátumának lejártakor, az 1897-es elnökválasztáson már saját pártja sem támogatta.
Cleveland volt az első az amerikai elnökök sorában, akit 1895-ben filmre vettek, amint éppen aláír egy törvénytervezetet. De egyike volt azon három elnöknek is, aki a Fehér Ház lakójaként házasodott meg, s Cleveland az egyetlen olyan államférfi, akinek házassági ceremóniáját az elnöki rezidencia falai között tartották meg. Cleveland abból a szempontból is kilóg az amerikai államfők sorából, hogy ő volt az egyedüli elnök, aki két ciklust szolgált, de a két hivatali terminus (1885-1889, 1893-1897) nem egymást követte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.