2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bronzkori településrészlet is előkerült Kelenföldön

2012. augusztus 17. 12:17

Jelenleg is folyik a Budapesti Történeti Múzeumban azoknak a leleteknek a feldolgozása, amelyek idén télen és tavasszal kerültek elő Budapest-Tárnok vasútvonal felújításához kapcsolódó feltárások során. A Kelenföld – Tárnok vasútvonal átépítésével, korszerűsítésével járó tervezett földmunkálatok több régészeti lelőhelyet is érintettek a főváros XI. és XXII. kerületében.

A keskeny, átlagosan 2-3 méter széles nyomvonalszakasz megkutatása során majd minden ismert lelőhelyen előkerültek régészeti jelenségek.

Albertfalván (XI. kerület), a Duna utca mellett néhány gödörobjektumot tartalmazó, valószínűleg kora bronzkori településrészlet került napvilágra. A Növény utcában (XXII. kerület) későavar árokrendszer nyomait sikerült kimutatni. A többször megújított, kisebb árkokból álló rendszer minden bizonnyal annak az avar telepnek a részét képezte, amely a munkaterület szomszédságában 2010-ben végzett nagyobb felületű ásatás nyomán került elő. Az árkok oldalfalába néhány esetben kemencéket vájtak, melyek platnijába edénytöredékeket tapasztottak.

A Növény utcától északra középkori (Árpád-kori) település maradványainak nyomát dokumentálták. Nem messze a Növény utcai lelőhelytől, a Pohár utcában (XXII. kerület), egy tervezett új aluljáró területén a camponai római tábort körülvevő település (auxiliáris vicus) kisebb részlete, valamint késő bronzkori telepobjektumok kerültek elő.

Az utóbbi korszak egyik gödörobjektumának alján állatcsontokat találtak, amelyre szájával lefelé fordított kerámiaedény volt ráborítva, mellette egy marokkő helyezkedett el. A korszak egy másik itt feltárt objektumából egy többosztatú pecsétlőfogós tál töredéke került elő, amelynek tetejére állati borda-és lábcsontokat halmoztak.

A feltárás egyik legfontosabb eredményét a római kori katonai út (limesút) egy szakaszának előkerülése jelentette. A Nagytétény határában, a mai Aquarius Hotel szomszédságában mintegy 15 méter hosszan előkerült, árkokkal kísért, mészkövekből épített út pontos szélességét az újkori bolygatások miatt már nem lehetett megmérni, de kiszerkesztéséből nagyjából 4-5 méter körüli méretre lehet következtetni.

A teljes cikk és még több kép a Budapesti Történeti Múzeum honlapján

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár