Aláírásgyűjtés Milánóban a Radetzky utcáért
2012. augusztus 7. 14:57 MTI
Aláírásgyűjtésbe kezdenek Milánóban, hogy utcát nevezzenek el Radetzky tábornagyról, akinek nevét katonai sikerei mellett idősebb Johann Strauss róla elnevezett indulója tette halhatatlanná. Az akciót a lombard város szívében álló egyik neves étterem tulajdonosa indította útjára.
Korábban
Az akciót Marco Comini, a lombard város szívében álló egyik neves étterem tulajdonosa indította útjára. Amennyiben a kezdeményezés sikerrel zárul, a Via Solera Mantegazza kapja meg Radetzky tábornagy nevét. Comini ötletét az Északi Liga elnöke, Roberto Maroni is támogatásáról biztosította - jelentette a Corriere della Sera című milánói napilap internetes kiadása hétfőn.
Az étteremtulajdonos szerint Radetzky tábornagy sokat tett Milánóért. "Az 1848-as felkelés idején ugyan akár ágyúval is lövethette volna a népet, de ő úgy döntött, inkább vérengzés nélkül visszavonja katonáit" - hangoztatta Comini, aki szerint ennek köszönhetően nem került sor mészárlásra.
A kezdeményezésről Roberto Maroni megjegyezte, bízik abban, hogy Milánóban Mária Terézia Habsburg uralkodónőről egy jelentősebb utcát neveznek el a mostani kis utcácska helyett, amely a tőzsde épülete mögött van. Az Északi Liga számára Mária Terézia lombardiai uralkodása példaértékű.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap