Variációk Fidel Castro likvidálására
2012. július 31. 12:18 Venkovits Balázs
2011 végén Hugo Chávez szavai bejárták a világsajtót. A venezuelai elnök azt sejtette, hogy a több baloldali latin-amerikai politikus szervezetében is kimutatott rákos megbetegedések mögött az Egyesült Államok állhat. A kijelentést kevesen vették komolyan, az amerikaiak visszataszítónak nevezték a vádakat, azonban a hír kapcsán sokaknak eszébe juthattak olyan korábbi amerikai akciók, tervezett merényletek, amelyek például az 1960-as években Fidel Castro ellen irányultak. A kubai vezér hatalmának megdöntése érdekében született tervek mellett olyan elképzelések is napvilágot láttak, amelyek egyenesen Castro meggyilkolására irányultak. Mielőtt azonban egyenlőségjelet tennénk az ilyen jellegű akciók és az USA latin-amerikai politikája közé, érdemes röviden áttekintenünk az USA külpolitikai elveinek kialakulását és fejlődését, hogy jobban megérthessük a jelzett időszak eseményeit.
Korábban
Az amerikai külpolitika megértéshez vissza kell nyúlnunk egészen az első amerikai elnök, George Washington által 1796-ban elmondottakhoz. Egyfajta útmutatásként az elnök a hosszú távú szövetségek veszélyeire hívta fel a figyelmet, különösen Európával kapcsolatban, politikai téren. Már ekkor alapvető különbséget tett az Ó- és Újvilág érdekei között, azokat szembeállítva és szétválasztva egymástól. A beszédben meghatározott elv, az Európától való elszigetelődés, később is fontos szerepet játszott az USA külpolitikájában.
James Monroe elnök (John Quincy Adams külügyminiszter segítségével) 1823-ban fogalmazta meg a később róla elnevezett doktrínát. Ez a XIX. század egyik meghatározó külpolitikai alaptételévé vált, és bár értelmezése alapvető változásokon ment át az Egyesült Államok politika/katonai ereje, illetve a nemzetközi környezet függvényében, később is sarkalatos szerepet játszott az ország céljainak meghatározásában. Ebből kifolyólag nagyban befolyásolta az Egyesült Államok latin-amerikai országokkal, köztük Kubával való kapcsolatát.
A Monroe-doktrína a keleti és nyugati félteke politikai szeparálását deklarálta, amit kinyilatkoztatásakor kevés európai állam vett valóban komolyan, noha hosszú távon kulcsfontosságú külpolitikai irányelvvé vált, hogy az Egyesült Államok a nyugati félteke eseményeire fókuszál és nem foglalkozik európai ügyekkel, az európai beavatkozást pedig nem nézi jó szemmel Latin-Amerikában, merthogy a térség egyre fontosabb szerepet kapott az USA külpolitikájában.
A Monroe-elv az európai „betolakodással”, befolyással szembeni félelemből született. Ezt több európai állam tervei, vagy vélt tervei táplálták, köztük a britek kereskedelmi ambíciói az Újvilágban, a spanyol birodalom esetleges visszaállítása, vagy egy francia beavatkozás Latin-Amerikában. A Monroe-elv kezdeti célja az volt, hogy az ilyen jellegű európai befolyást visszaszorítsa a nyugati féltekén. Azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy a megfogalmazott tételeket az Egyesült Államok nem tudta elfogadtatni az európai hatalmakkal: lásd például a francia beavatkozást Mexikóban és I. Miksa trónra ültetését az 1860-as években. Ugyanakkor a századfordulón, az USA hatalmának és befolyásának növekedésével a Monroe-doktrína és annak értelmezése már új kontextusba került, a középpontban kezdetben Kubával, Mexikóval és Közép-Amerika egyes országaival.
Jelentős változás állt be a doktrína értelmezésében 1904-ben, amikor Theodore Roosevelt hosszútávon meghatározó kiegészítést tett a Monroe által megfogalmazott elvekhez. Az elnök azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok felelőssége, hogy közbelépjen amennyiben a nyugati féltekét veszély fenyegeti (európai hatalmak által) illetve beavatkozhat Latin Amerikában, amennyiben a dolgok „nem a megfelelő módon” zajlanak és szükséges egy „civilizált” hatalom intervenciója. A Monroe-elv eredeti célja, az európai befolyás korlátozása, itt kiegészül és alapot ad az amerikai beavatkozásra a nyugati féltekén, amely már egyértelműen az Amerikai Egyesült Államok érdekterülete. Tehát míg az európaiaknak megtiltja a régióban történő intervenciót, az Egyesült Államok vezető szerepét határozza meg, alapot teremtve a többszöri, akár katonai akcióra a régióban (például Mexikóban, Haitin és a Dominikai Köztársaságban).
Venkovits Balázs cikke a Múlt-kor magazin nyári számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban 18:05
- 17:42
- Porig égett a történelem első terrorbombázásában Guernica 16:05
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa 15:20
- Más programok mellett egy óriási sárkány legyőzésével köszöntik a tavaszt Óbudán 15:05
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban 13:20
- Egy valódi hajótörött ihlette a börtönt is megjárt Defoe Robinsonját 11:20
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez 09:05
