2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A klíma segítette elő a mongol inváziót

2012. július 24. 08:58

A csapadékos időjárás segítette a mongol hódítókat, akiknek lovait a dúsan növő fű táplálta. A még kezdeti "stádiumban" levő kutatás alapjaiban változtathatja meg a mongol invázióval kapcsolatos tudásunkat.

A történészek régóta úgy gondolják, hogy a száraz periódusok késztették arra a mongolokat, hogy meghódítsák szomszédjaikat. Egy új kutatás szerint pontosan az ellenkezője történt: az állandó esőzések és a meleg idő biztosította azt az erőforrást, amelynek birtokában a mongolok képesek voltak kiterjeszteni fennhatóságukat Eurázsia egy részére: ez pedig nem volt más, mint a dúsan növő zöld fű.

Három – nemrégiben felfedezett – fagyűrű „őrizte meg” Mongólia időjárását egészen 657-ig visszamenőleg, amiből a kutatók végül levonták következtetéseiket. A National Science Foundation és a National Geographic Society által támogatott kutatásból az Amy Hessl dendrokronológus által vezetett csapatnak sikerült rekonstruálnia a középkori Mongólia klímaviszonyait.

Az egyik 657-re keltezett fagyűrű azért is fontos, mivel ebben az időben emelkedtek fel a mongolok. Az eddigi kutatásból kiderült, hogy a jelzett periódusban igen csapadékos idő lehetett (erre utal a széles fagyűrű), ami igen jótékony hatást gyakorolt a sztyeppéken a fű növekedésére; mindez azt eredményezte, hogy még több állatot – különösen lovat – tudtak tenyészteni és ellátni a mongolok.

Az állatok etetése – mindegyik mongol harcosra fejenként tíz ló jutott – hatalmas kihívást jelentett a hódítók számára, de a megfelelő mennyiségű csapadékkal ezt könnyen biztosítani lehetett. 1258-ban, az egész világ klimatikus viszonyait megváltoztató vulkánkitörések miatt azonban hideg, száraz idő köszöntött Mongóliára, két évre rá pedig a mongolok a mai Peking városának területére költöztették főhadiszállásukat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár