Hitler-aláírású képet találtak a hevesi rendőrök
2012. június 18. 18:38 MTI
Picasso, Klimt, Hitler, Gulácsy és Derain szignójával ellátott képeket találtak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) nyomozói egy budapesti és szegedi akció során - jelentette be a HRFK bűnügyi igazgatója hétfőn Egerben.
Korábban
Asztalos János a sajtótájékoztatón közölte: az igazságügyi szakértőre vár annak eldöntése, hogy a festmények hamisítványok vagy eredetiek; utóbbi esetben felbecsülhetetlen értékűek volnának a műkincsek.
Elmondta: a Heves megyei főkapitányság megtudta, hogy június 15-én bűncselekményből származó festmények cserélnek gazdát Budapest XII. kerületében, a Táltos utcában, egy szakértő irodájában. Ekkor foglalták le a Gustav Klimt- és a Picasso-aláírású festményt; utóbbin a III. Birodalom pecsétje is szerepel.
A szálak ezek után Szegedre vezettek, ahol további négy festményt foglaltak le: kettőn a Gulácsy Lajos-aláírás, egy másikon a Derain-szignó, egy tájképen pedig az "Adolf Hitler 1914" felirat szerepelt - tette hozzá a bűnügyi igazgató. A nyomozás során eddig hat embert hallgattak ki, valamennyiüket egyelőre tanúként. Eddig még az sem tisztázott, miként kerültek a képek az eladóhoz.
Az alezredes közölte, az üzlet értéke ismert, ám ezt még nagyságrendileg sem kívánja közölni, ugyanis ebből következtetni lehetne arra, hogy eredetiként kívánták-e értékesíteni a festményeket. Ha a képek nem eredetiek, akkor vélhetően csalás miatt indul eljárás. Az viszont még nem derült ki, hogy eredetiként árulták-e a festményeket - mondta Asztalos János.
Múlt pénteken a helyszínen, a XII. kerületi Táltos utcában néhányan azt látták, hogy civil ruhás rendőrök három megbilincselt, 30 év körüli férfit hoztak ki a ház alagsorából, és mikrobuszba ültették őket. Az utcát az akció idejére többtucatnyi rendőr zárta le, akik civil autókkal érkeztek. Az akkori, rendőrségi forrásból származó információk szerint az ügy érintettjei bűncselekményből származó festményeket és más műtárgyakat akartak bevizsgáltatni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap