Már az első Eb is politikai botránytól volt hangos

2012. június 15. 08:56

Az ukránok „szelektív” igazságszolgáltatása miatt a brit miniszterek úgy döntöttek, hogy bojkottálják az angol válogatott ukrajnai csoportmeccseit az idei ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságon. Korábban több nyugati és EU-poltikus jelezte, hogy a volt ukrán miniszterelnök, Julija Timosenko fogvatartásának körülményei miatt nem utazik el az Eb ukrajnai eseményeire. Nem ez az első alkalom, hogy a politika beszüremkedett a sport világába, az első, 1960-as Európa-bajnokság selejtezőjén Spanyolország politikai ügyet csinálva a Szovjetunió elleni negyeddöntőből inkább nem utazott el a mérkőzésre.

Korábban

Egy páneurópai labdarúgó-bajnokság ötlete már 1927-ben felmerült, amikor a francia labdarúgó szövetség egyik tisztviselője, Henri Delaunay azt tanácsolta, hogy a világbajnokságok mintájára hozzanak létre egy olyan tornát, ahol a legjobb európai válogatottak mérhetik össze tudásukat. Ennek megindításáról ugyan csak 1958-ban döntöttek – három évvel Delaunay halála után –, az európai szövetség azonban az ötletgazda előtti tisztelet jeléül róla nevezte el a kupát.

Az UEFA 1954-es megszületése után az Európa-bajnokság megszervezésének egyik szószólójává a neves francia sportnapilap, a L'Equipe vált, amely arról cikkezett, hogy egy olyan tornát kellene szervezni az európai csapatok között, amely hétközi fordulókból állna, s oda-visszavágós alapon működne. Henri Delaunay – aki nem mellesleg az UEFA első főtitkára volt – halála után fia, Pierre vitte tovább az apai „örökséget”, s miután beválasztották az Európai Nemzetek Kupája szervező bizottságába, az ötlet újabb erős támogatóra talált a francia lap mellett.

1976-ig mindössze a legjobb négy csapat vett részt a tornán. (az Európa-bajnokságon résztvevők számát 1980-ban nyolcra, 1996-ban 16-ra növelték. 2008. szeptember 26-án az UEFA arról határozott, hogy 2016-ban 24 csapat vehet részt a Franciaországban megrendezendő EB-n.) Az 1960-as Európa-bajnokságot Delaunay szülőhazájában, Franciaországban rendezték. Az 1958-as selejtezőben hazánk is érintett volt, de a Tichy Lajost, Göröcs Jánost és Bundzsák Dezsőt is a soraiban tudó nemzeti tizenegy csak Anatolij Iljin történelmi, az Eb-k első, a mérkőzés negyedik percében megszerzett góljához, majd az azt követő további két szovjet találathoz asszisztálhatott, a 100 ezer hazai szurkoló legnagyobb örömére. (a 3-1-es szovjet győzelemmel végződő összecsapás egyetlen magyar gólját Göröcs szerezte a 84. minutumban; az 1959-es visszavágón szintén a Szovjetunió diadalmaskodott, 1-0-val szomorította a Népstadion lelkes publikumát.)

A tizenhét csapatos selejtező során több nagycsapat is elhullott, a négyes döntőben sem az NSZK, sem Olaszország, sem pedig Anglia válogatottja nem vehetett részt. Nem telt el botrány nélkül ez az Európa-bajnokság sem: Spanyolország nem utazott el a Szovjetunióba, amely így a negyeddöntőn játszott mérkőzés nélkül jutott túl. A spanyol szövetség a bojkottal felérő távolmaradást azzal magyarázta, hogy Moszkva a legnagyobb támogatója volt a Második Spanyol Köztársaságnak az 1936-1939-es spanyol polgárháborúban. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a négyes döntőben a rendező franciák mellett csak kommunista országok válogatottjai vettek részt: a későbbi győztes Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia.

Az elődöntőben a szovjetek végigrobogtak a csehszlovák csapaton, a másik összecsapás azonban drámai meccset hozott: Jugoszlávia kétgólos hátrányból felállva végül fordított, s 5-4 arányban legyőzte a franciákat, a demoralizált gallok pedig – hazai pálya előnye ide, hazai pálya előnye oda – a bronzcsatát is elveszítették Csehszlovákiával szemben. A párizsi döntőben a „jugók” szereztek vezetést, majd a legendás aranylabdás kapus, Lev Yashin vezette szovjetek a 49. percben kiegyenlítettek. 90 perc után 1-1-et mutatott az eredményjelző, a hosszabbításban pedig Viktor Ponedelnik góljával eldőlt, hogy a Szovjetunió viheti haza az első Európa-bajnokság megnyeréséért járó kupát.