A Buddhát hercegként ábrázoló szobrot találhattak
2012. június 8. 12:41
Afganisztán egyik buddhista kolostorának romjai között régészek egy olyan kőszobrot találtak, amely a feltételezések szerint Sziddhárthát ábrázolhatják még az előtt, hogy a herceg megalapította volna a világvallást.
Korábban
A sztélét a Mes Aynak-i romoknál fedezték fel 2010-ben, de jelentőségére csak most, a szobron végzett vizsgálatok után mutattak rá. Ezt fejti ki Avalokitesvara korai ikonográfiája című művében a könyv szerzője, Gérard Fussman, a párizsi Collège de France professzora.
A 28 centiméter magas, agyagpalából kifaragott sztélén egy herceg és egy pap látható. Fussman – aki kijelentését egy a közelben talált bronzérmére alapozza – szerint a szobor 1600 éves, míg Siddhartha 2500 évvel ezelőtt élt.
A herceg egy fonott ülőalkalmatosságon, egy szent fügefa lombjai alatt ül, szemével lefelé tekint, jobb lába pedig a bal alatt van. Egy dhotinak nevezett felső ruhadarabot, egy turbánt, nyakláncot, fülbevalót visel, hajából két szalag omlik vállára – írja Fussman új könyvében. A mellette látható pap a herceg jobb oldalán foglal helyet, alkarját felemeli, bal kezében egy kör alakú tárggyal.
A sztéle ikonográfiája, s főleg a fügefa-ábrázolás miatt Fussman úgy gondolja, hogy a herceg valójában Gautama Sziddhártha, aki az emberi létezés nagy kérdéseivel viaskodva, egy fügefa alatt meditálva rátalált a megoldásra, és buddhává, vagyis „megvilágosodottá” lett. Ez a sztéle viszont még abban az időben ábrázolja, amikor éppen csak rátalált a megvilágosodás felé vezető útra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.