Hondurasi romvárosok után kutatnak
2012. június 7. 18:43 MTI
Hondurasi romvárosok után kutatnak lézerszkenneres letapogató, a LiDAR segítségével a világ egyik legkevésbé ismert vidékén, az érintetlen esőerdőkkel borított La Mosquitia régióban a Houstoni Egyetem régészei - olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon.
Korábban
A lézerszkenneres letapogatás (LiDAR/Light Detection and Ranging) digitális domborzatmodellek előállításának jelenleg legelterjedtebb távérzékelési módja. A jellemzően repülőre/helikopterre szerelt műszer másodpercenként több ezer lézersugár kibocsátásával igen rövid idő alatt nagy területek pásztázására képes, egyik legnagyobb előnye, hogy belát a növényzettel borított területek alá is.
A hiperspektrális távérzékelés során a látható fény, valamint az infravörös fény tartományában készítenek légi felvételeket. Az eljárás lényege, hogy a vizsgált területről a bejutó fénysugarat a műszer nem három színre bontja, mint egy hagyományos fényképezőgép, hanem annál jóval több, esetenként több száz, néhány nanométernyi hullámhossztartományt képes megkülönböztetni a látható fény határain kívül is. Így akár több száz réteg vastagságú úgynevezett "adatkocka" előállítására van lehetőség, amellyel a felszín speciális tulajdonságait lehet vizsgálni.
A projekt keretében a Houstoni Egyetem kutatói négyzetméterenként 25-50 lézerimpulzussal, összesen négymilliárd sugárral pásztázták végig a Honduras északkeleti részén lévő területet. A LiDAR-eredmények előzetes értékelése során több lehetséges régészeti lelőhelyet is megjelöltek a kutatók, a vizsgálati módszer ugyanis néhány méteres pontossággal képes felfedni az esetleges épületeket és egyéb struktúrákat.
A kutatók szerint e régészeti helyszínek között lehet a rejtélyes prekolumbiánus település, a Ciudad Blanca (Fehér Város). A nehezen megközelíthető területen, a dzsungelben lévő városról, amelyet eredetileg Xucutaco néven említettek, elsőként Hernán Cortés (1485-1547) spanyol konkvisztádor, az Azték Birodalom meghódítója számolt be 1526-ban V. Károly német-római császárnak, spanyol királynak írt levelében.
Cristobal Pedraza, Honduras érseke 1544-ben indított expedíciót a rejtélyes város felkutatására. V. Károlynak írt levelében arról számolt be, hogy a hegytetőről sikerült megpillantania a völgyben fekvő várost, ahol a kísérői szerint a tehetőseknek aranytányérokon szervírozták az ételt. A spanyoloknak azonban sohasem sikerült birtokba venniük a várost, amelyet a 17. század közepén hagytak el lakosai.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap