2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tinédzser oldotta meg Newton feladványát

2012. június 5. 09:27

Egy 16 éves német fiatal volt a világon az első, akinek sikerült a Sir Isaac Newton által felvetett egyik matematikai feladványt megoldania.

Az indiai születésű Shouryya Raynek azt sikerült megfejtenie, hogy milyen röppályát jár be a lövedék gravitációban és légnyomásban – adta hírül a The Sunday Times brit lap. A 16 éves fiú éppen egy iskolai projekten dolgozott, amikor rájött a matematikusokat évszázadok óta foglalkoztató probléma kulcsára.

„Amikor azt mondták nekünk, hogy erre a kérdésre még nincs megoldás, azt gondoltam: nem fog ártani, ha megpróbálom” – nyilatkozta a német média által egyszerűen csak zseninek tartott fiatal kutató, aki erőfeszítéseiért kutatói díjat nyert. Ray családja egyébként akkor költözött Németországba, amikor a fiú 12 éves volt, s egy árva német szót sem tudott, de már 6 éves kora óta magabiztosan számolt.

Newton a 17. században szembesült a lövedékek mozgásának problémájával, azóta a kutatók pedig csak részeredményeket tudtak felmutatni. Ray munkájával elsősorban a ballisztika tudományát gazdagította.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár