Ezen a napon: meghal Tito

2012. május 4. 15:59

32 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Joszip Broz Tito jugoszláv államelnök, a szocialista különutasságot megtestesítő titoizmus létrehozója és működtetője. Tito teremtette meg a második Jugoszláviát, alakját és személyiségét a volt Jugoszlávia utódállamaiban sokféleképpen értékelik.

Korábban

1892. május 25-én született Joszip Broz néven Kumrovecben, Zágráb környéki szegényparaszt családban horvát apától és szlovén anyától. Lakatosinasként, tizenöt éves korában került kapcsolatba a munkásmozgalommal, 1910-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba. A Monarchiában és Németországban dolgozott, szakszervezeti munkát végzett. 1913-ban katona lett, 1914-ben második helyen végzett a hadsereg vívóbajnokságán.

Az első világháborúban őrmesteri rangban szolgált, Galíciában megsebesült, orosz fogságba esett, megszökött, majd a bolsevik párt tagja lett. Részt vett a pétervári tüntetéseken, a forradalom után belépett a Vörös Gárda omszki egységébe, itt meg is nősült. 1920-ban hazatért Zágrábba, a Jugoszláv Kommunista Párt tagja lett. Amikor a pártot betiltották, őt elbocsátották, ezután falun dolgozott. 1927-ben az illegális párt zágrábi bizottságának tagja, majd titkára lett. 1928-ban letartóztatták, s mivel bombát találtak a lakásában, öt évre börtönbe került.

1934-es szabadulása után a párt első embere, Milan Gorkic Bécsbe rendelte, ahol a politikai bizottságba került, munkáslapokba írt, s felvette a Tito nevet. 1935-től a moszkvai Komintern-központban dolgozott, s miután Gorkic a sztálini tisztogatások áldozatául esett, a párt újjászervezésével Rankovicot, Kardeljt, Dilast, Ribart és őt bízták meg. A főtitkár Tito lett, aki 1937-től, 43 éven állt a jugoszláv kommunista párt élén.

A második világháború kitörése után, 1940-ben fegyveres felkelésre hívott fel, a délszláv népek vitáit szovjet típusú föderációval javasolta megoldani. Az 1941-es német megszállás után megalakította a párt katonai bizottságát és a megszerveződő partizánerők főparancsnoka lett. 1942 novemberében megalakította a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereget, amely túlélte a neretvai és sutjeskai csatákat. Tito 1944-ben Churchill-lel, majd Sztálinnal tárgyalt Jugoszlávia jövőjéről, a katonai együttműködésről. 1944-ben a partizánok és a szovjetek együtt verték ki a németeket Szerbiából, tisztogató műveleteik a kommunista befolyást növelték, a magyarok "hideg napjait" tízszeresen bosszulták meg.

Tito 1946-ban miniszterelnök, 1948-ban a Jugoszláv Kommunista Párt főtitkára, 1953-ban államfő lett. Vezetésével kiszorították a nem kommunistákat, az új alkotmány felszámolta a monarchiát, bíróság ítélte el az ellenzéki egyháziakat, monarchistákat, kollaboránsokat, majd a kommunistákat is. Az országot szovjet módon szervezték át Tito kultuszával és uralmával, Goli Otokon létrejött a jugoszláv gulág.

Moszkvát azonban zavarta Tito független balkáni külpolitikája, s miután beavatkozási kísérletei kudarcot vallottak, Sztálin 1948-ban Jugoszláviát kizárta a Kominformból. A propagandaháború, gazdasági bojkott és provokációk után az ország közeledett a Nyugathoz, segélyeket kapott. Sztálin 1953-as halála után, 1955 májusának végén Hruscsov a kapcsolatok rendezése céljából Belgrádba ment, a tárgyalások nyomán rendeződtek Jugoszlávia és a Szovjetunió, illetve a kelet-európai országok megromlott kapcsolatai.

Az együttműködés nem tartott sokáig: 1956 után a szovjetek a magyar felkelés pártolásával vádolták a jugoszláv vezetőket. A mindkét tömbtől egyenlő távolságot tartó Tito Nehru indiai és Nasszer egyiptomi vezetővel kidolgozta az aktív el nem kötelezettség elveit, első csúcstalálkozójuk Belgrádban, 1961-ben volt.

A szakítás a szovjettel új szocializmus-modellt igényelt, ez némi liberalizációval járt. A központi szervek hatáskörét és az állami tervezést a munkás-önigazgatás korlátozta, így a hatalom részben a hat tagállamba került, ez azonban a belgrádi központ ellenlépéseit váltotta ki, s megosztotta a vezetést. Tito először a centrista szerb Rankovictól szabadult meg 1966-ban, majd hat évvel később a szerb és horvát liberális decentralizálás híveitől. Az 1974-es új alkotmány a hat tagállam, s a két tartomány, Vajdaság és Koszovó egyenlőségére épült, ami gyengítette a horvátokat és szerbeket, szította az albán nacionalizmust, s főleg a szerbek elégedetlenségét váltotta ki.

1980-ban Ljubljanában gyógykezelték, bal lábát amputálni kellett. Állapota ezután gyorsan romlott és 1980. május 4-én meghalt. Temetésén egymillió ember, 35 államfő, 24 kormányfő és 46 külügyminiszter, továbbá több száz kommunista és munkáspárt, népi felszabadító mozgalom küldöttsége vett részt.

Tito vezetése alatt Jugoszlávia közepesen fejlett állam lett, ám létrejöttek a szövetségi állam bukásának okai is: a decentralizációt erőltette, mert tudta, hogy a délszlávokat nem lehet egységbe tömöríteni, nem fogadják el a másik hegemóniáját. Az önigazgatás mellett megőrizte a párt hatalmi monopóliumát, a békés egymás mellett élés elvei dacára az általa teremtett hadsereg verte szét azt az államot, melyet előbb összetartott. Halála előtt nem volt mód változásokra, ebből eredt a későbbi káosz, az ország véres háborúkban esett szét.

Tito teremtette meg a második Jugoszláviát, alakját és személyiségét a volt Jugoszlávia utódállamaiban sokféleképpen értékelik, a szlovén fővárosban, Ljubljanában például nemrég úgy döntöttek, hogy a továbbiaknak nem lehet utcát elnevezni róla. Életében csak magasztalni volt szabad, az idő múlásával azonban a bálvány a porba dőlt. A zágrábiak renegát horvátnak, a belgrádiak szerbfalónak tekintik, horvát bírálói nem bocsátják meg a "horvát tavasz" 1972-es elfojtását, a szerbek az 1974-es alkotmányt. A belgrádi parlamentből kirakták a képét, kumroveci emlékművét 2004-ben felrobbantották. Az egykori jugoszláv elnök a belgrádi Virágházban van eltemetve.