Tényleg volt Kínában Marco Polo
2012. április 18. 08:53
Az egyik német sinológus forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a legendás világutazó, Marco Polo valóban járhatott Kínában. A kutató szerint a velencei kereskedőnek a kínai pénzről és a sóról írt beszámolói annyira eredetiek, hogy azt csakis ő készíthette.
Korábban
Évszázadokon át sokan azzal vádolták a világhírű kereskedő-utazót, hogy a Fekete-tengerrel, Konstantinápollyal és Perzsiával kapcsolatos tudását a különböző kereskedőkkel folytatott beszélgetéseiből illetve ma már elveszett perzsiai könyvekből szedegette össze. A Marco Polo was in China: New Evidence from Currencies, Salts and Revenues című könyvében a Tübingeni Egyetem oktatója, Hans Ulrich Vogel egyszer s mindenkorra le kíván számolni a rosszhiszemű vádakkal.
A szerző először számba veszi az érveket, majd a vonatkozó kínai, japán, olasz, francia, német és spanyol irodalom áttanulmányozásával folytatja. A kínai utazást kétségbe vonó, elenyésző forrás mellett számos olyan van, ami inkább arról tanúskodik, hogy Marco Polo valóban járt a távol-keleti országban – jutott a végső konklúzióra Vogel.
Kételyek már a 18. században is felmerültek a vitatott kínai utazást illetően. A kritikusok például gyakran elmondják, hogy az utazó nem tesz említést a kínai nagy falról. Igaz, a Nyugaton és Keleten ismert falat a Ming-dinasztia (1368-1644) építette fel, a korábbi struktúrák elpusztultak, elveszítve ezzel katonai funkcióját. A másik ellenérv, hogy Marco Polo utazótársait, apját és nagybácsiját nem említik a kínai források. Ez azonban eleve túlbecsüli a kínai krónikások pontosságát; azok ugyanis még a híres pápai követ, Giovanni de Marignolli (1290-1357) látogatását sem említik, pedig ő 32 fős kísérettel érkezett a császári udvarba.
Vogel azzal érvel, hogy egyetlen utazó sem ír olyan részletességgel a kínai pénzekről, a sótermelésről és –monopóliumról, mint Marco Polo. Ezeket az információkat – például hogy a papírpénz eleinte csak északon terjedt el, s volt, ahol kagylóval, sóval, arannyal és ezüsttel fizettek – a későbbre datált kínai források és régészeti kutatások is megerősítették. S mivel Marco Polo nem beszélt kínaiul, nem is tudott volna a későbbi forrásokból meríteni munkájához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.