40 éves a táncházmozgalom
2012. március 30. 14:37 MTI
Az UNESCO szellemi örökség listájára 2011 novemberében felkerült 40 éves magyar táncházmozgalom emlékezetes képeiből nyílt kiállítás pénteken a Hagyományok Házában, majd két napos konferencia kezdődött, a szakma az eddig elért eredményeket és a teendőket egyaránt megvitatja. Péntektől vasárnap estig tart a Papp László Budapest Sportarénában a XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár.
Korábban
"Mozgalmunk töretlen működésének 40 évét ünnepeljük, sokunknak ez a munka hivatásává vált, mások életformaként vállalták a hagyományos paraszti kultúra minél teljesebb megőrzését" - mondta a kétnapos konferencia részvevőit üdvözölve Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója.
Az út, amelyen elindultak több is és kevesebb is, mint hagyományőrzés - mutatott rá. "Van egy Európában is egyedülálló kulturális alapunk, amelyre bizton támaszkodhatunk, vannak erős civil szerveződéseink. Tíz éve működik a Hagyományok Háza és öt éve már a Zeneakadémián is folyik népzeneoktatás, a hagyomány átélhető. A búza valóban megérett" - utalt a Búzának meg kell érnie című fotókiállításra.
Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára a megnyitón arról beszélt, hogy a "nemzeti-népi kultúra megőrzése a magyarság fennmaradásának egyetlen lehetősége". Mint mondta, a néptánc a közösségi erő látványos megmutatkozása, amely hozzájárul egészséges önbecsülésünkhöz. Kulturális kódjai összefogják a közösségre jellemző jegyeket, szimbólumokat, jeles napokat - vélekedett. A táncházmozgalom elindítói felkarolták, így megőrizték és az élet cselekvő részévé igyekeztek tenni a néptáncot, a népi kultúrát - emlékeztetett Halász János, hozzátéve: ezt a munkát folytatni kell.
A kétnapos tanácskozás első napján a Hagyományok Házban szó esik a zeneakadémiai népzenész képzésről, az autentikus népzene és a műzene kapcsolatáról, a Kádár-korszak közművelődéséről. Péntek este a Művészetek Palotájában gálaestet rendeznek Berecz András és barátai, valamint a Honvéd Táncszínház részvételével. Szombaton a Papp László Sportarénába költözik a konferencia, ahol beszámolnak a szakemberek a japán, a kanadai, a szerbiai, az ukrajnai, a lengyel táncházak eredményeiről.
Az aréna ad otthont a XXXI. Országos Táncháztalálkozónak és Kirakodóvásárnak is. Szombaton a gyerekeké lesz a főszerep a küzdőtéren, ahol az aprók bálján táncolhatnak el a cipellőiket. Közben a kamaratermekben népzenei koncertek, "ínyenc táncház", etno mozi, és kiállítások - kalotaszegi cifraszoba, és erdélyi bivalypásztorok témájú fotókiállítás -, a küzdőtéren pedig mindkét nap népművészeti kirakodóvásár és kézműves foglalkozás várja a látogatókat.
Szombat este hét órakor Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a nagyközönség előtt adja át az UNESCO által kibocsátott oklevelet a táncházmozgalom képviseletében megjelenő Sebestyén Mártának, aki előadással is készül az egybegyűlteknek. Ezután hagyományőrző gálaműsor következik. Este tíz órától pedig mindenki táncra penderülhet az éjszakai bálon, amelyet az Erzsébet téri Akváriumban tartanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap