Ismét téma a titkos déli-sarki náci bázis
2012. február 14. 09:37 The New York Times
Újra felerősödtek a titkos háborús bázis létezéséről szóló szóbeszédek a különböző internetes fórumokon, miután orosz kutatók vizet nyertek a Vosztok-tóból.
Korábban
Soha nem fúrtak még olyan mélyre jégben, mint február 5-én az Antarktiszon. A több millió éve érintetlen, több kilométer vastag jégpáncél alatti Vosztok-tóból először sikerült mintát venni orosz kutatóknak.
A kutatás nem csak a több millió évvel ezelőtti élet rejtélyeire adhat választ, de egy hét évtizedes kérdésre is pontot tehet. Az orosz Ria Novosztyi által felidézett teória szerint ugyanis a nácik titkos bázist építettek a Vosztok-tónál a harmincas években.
Az állami kézben levő újság azonban nem áll meg itt, még mélyebbre ás a történetben, amikor az írja: „azt is beszélték később, hogy az U-977-es tengeralattjáró Adolf Hitler és Eva Braun maradványait klónozás céljából az Antarktiszre vitte”.
Még a Times is írt róla
A szóbeszéd az évek elteltével mit sem csillapodott, annak ellenére sem, hogy komoly erőfeszítéseket tettek a mindenfajta alapot és bizonyítékot nélkülöző híresztelések megcáfolására – talán éppen azért, mert némi igazság volt benne. A Times 1941-ben például azt írta, hogy létezik egy német javítóműhely Dél-Amerikához közel, az Antarktisz legészakibb pontján.
Azért, hogy a találgatások folytatódjanak, sokat tett a Nature is. A tudományos lap szerint 1938 és 1939 között a németek expedíciót vezettek a Déli-sarkhoz. 1945 júliusában pedig egy német tengeralattjáró, a U-530 megjelent az argentin tengeri bázisnál, Mar del Plata-nál, amelyet a következő hónapban az U-977 követett.
2007-ben már jóval józanabb hangot ütött meg az amerikai Polar Record című szaklap, amely tételesen megcáfolta a légből kapott állításokat. A rendelkezésre álló információk szerint a két tengeralattjáró nem érte el az Antarktiszt, nem volt semmilyen titkos bázis Dronning Maud Landnál, amelyet a brit SAS nem támadott volna meg, mivel az csak civil tevékenységet folytatott a területen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap