Megnyílt a Martin Luther King digitális archívum
2012. január 18. 10:20 MTI
Mintegy 200 ezer Martin Luther Kinghez kötődő személyes dokumentum vált elérhetővé a nagyközönség számára egy digitális archívum révén, amely a polgárjogi vezető január 15-i születésnapjának évfordulója alkalmából kezdte meg a működését.
Korábban
Az atlantai King Központ által létrehozott internetes archívumban King személyes jegyzetei, a John F. Kennedynek küldött távirata és a Nobel-békedíj beszédének kézzel írott vázlata is helyet kapott. A dokumentumok között továbbá prédikációkat tartalmazó papírdarabkák, börtönből írt levelek és olyan, Kingnek címzett gyűlölködő levelek is sorakoznak, amelyeknek szerzői afroamerikai barbárnak nevezték a polgárjogi vezetőt.
Mint azt Martin Luther King III, a központ elnöke elmondta, az archívum "segít életben tartani és tovább adni apám üzenetét". A polgárjogi vezető január 15-i születésnapjára való megemlékezés alkalmából Barack Obama elnök és családja egy washingtoni iskola könyvtárában végzett önkéntes munkát - számolt be a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala.
Az iskolából intézett beszédében Obama elmondta, hogy "nincs olyan ember, aki ne tudna segíteni másokon". Mint hozzátette: a közösségi munka a legjobb módja annak, hogy méltó módon tisztelegjünk a polgárjogi vezető öröksége előtt.
Az elnök és a first lady polcokat szerelt fel az iskolában, és mindketten egy-egy híres King idézetet - "az idő mindig alkalmas jó tettek megtételére", illetve "van egy álmom" - festettek a falra. A polgárjogi szférában dolgozók, valamint a szövetségi hivatalnokok ez idő alatt megkoszorúzták a washingtoni National Mall nemzeti parkban álló Martin Luther King Jr-emlékművet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap