Al Capone és a grúz bárd

A hivatalban lévő orosz államfő, Dmitrij Medvegyev több deklaratív lépéssel jelezte: elkötelezett a desztalinizáció iránt. Az orosz vezetői tandem másik tagja, az elnökkel több ízben is konfrontálódó Vlagyimir Putyin miniszterelnök viszont Sztálin egyik nagy csodálója, aki a Szovjetunió felbomlását a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte. Mindez azzal fenyeget – miután Putyin a jövőre esedékes elnökválasztás toronymagas esélyese –, hogy a folyamat a visszájára fordul. Mit vár ezen a téren a miniszterelnöktől?

Személy szerint én nem tudom komolyan venni a Medvegyev által mondottakat. Olyan, mint Al Capone ügyvédje, aki persze sokkal civilizáltabb, mint maga Al Capone. A korrupció ellen ágál, de szavai kiüresednek. Egyszerűen az a realitás, amit Putyin mond. Sztálin rehabilitációja az utóbbi években kezdődött el. Ha egy pillantást vetünk a szovjet tankönyvekre, akkor azokban azt olvassuk, hogy Sztálin megmentette a náciktól az emberiséget, modernizálta a társadalmat, s nem mellesleg briliáns menedzser volt. A hivatalos diskurzusban az áldozatok számát minimalizálják, a parasztok legyilkolását járulékos veszteségnek fogják fel, s úgy gondolják, hogy mindez megérte. Az új generáció – ellentétben a kilencvenes évek társadalmától – el sem hiszi, ha az ellenkezőjéről próbáljuk meggyőzni őket.

Nagyon a vezetők sem törik magukat: a tömeges jogsértésekről, a kirakatperekről, a kivégzésekről és a deportálásokról tudomást sem vesznek, s csak a Sztálin által megkezdett iparosítás hozsannázását halljuk.

Pedig a politikai vezetők jól ismerik a történelmet, a részének tartják magukat. Amit Putyin csinált a Csecsenföldön vagy a Kaukázusban, az ugyanannyira elítélendő, mint amit Sztálin művelt, s ezt ő is tudja. Egy különbségre felhívnám a figyelmet: Putyin kevésbé őszinte. Az orosz vezetés azt próbálta elhitetni, hogy a csecsen háború a Moszkvában történt robbantásokkal kezdődött. Sztálin ilyet nem csinált, nem színlelt, egyszerűen megtámadta az ellenségét. Ma már persze más a helyzet és jobb az élet, mint Sztálin uralma alatt volt: ha nem szereted Oroszországot, elmehetsz. Ha nagyobb vagyonra szeretnél szert tenni, akkor is. S ott van az internet, olvashatsz olyan újságokat is – gondolok itt a Novaja Gazeta vagy a Kommerszant ellenzéki lapokra –, amelyek viszonylag objektíven tudósítanak. Oroszország azonban egy gengszterek vezette állam.

Mégis az átlagpolgáron csattan az ostor, Nyugaton sokszor értetlenkedve fogadják, hogy a közvéleménykutatások szerint az orosz társadalom többsége szimpatizál Sztálinnal. Ezen talán nem kell meglepődnünk, az iskolai tankönyvek ugyanis Sztálint hatékony vezetőnek nevezik és a deportálások jogosságát hirdetik. Az állami médiából ráadásul dől a propaganda.

Természetesen nem ők okolhatók ezért. Lehet, hogy a nagyszülők sem mondták el az igazságot. Amikor a hetvenes-nyolcvanas években a Szovjetunióban jártam, számos olyan emberrel találkoztam, aki művészeti vagy akadémiai körökben forgott. Ők ugyan rendszerellenesek voltak, de ezt csak akkor mondták el, ha már úgy érezték, hogy megbíznak benned. Ma már nem találkozunk ilyen emberekkel, mivel nem merik elmondani. Ráadásul kevesen élnek azok közül, akiknek közvetlen élményeik vannak és azt meg tudnák osztani.

Sztálin és Lenin 1900-ban

És mi a helyzet ma a rendszerrel szembehelyezkedő, független kutatókkal?

Egyre kevesebben vannak. Ismerek néhány olyan kutatót, aki például a totalitárius diktatúra áldozatainak felkutatását végző neves jogvédő szervezetnek, a Memorialnak dolgozik. Azok a kutatók azonban nem kapnak mérvadó egyetemeken katedrát. Ha külföldi az illető, az persze más. A külföldieket meggyanúsítják, hogy a nyugatnak kémkedik. A független kutatók száma rohamosan fogy, egyáltalán nem ritka, hogy aki túl messzire megy, azt megverik vagy megölik. Lásd Politkovszkaja.

A szmolenszki tragédia évfordulóján Medvegyev ígéretet tett Bronislaw Komorowski lengyel elnöknek, hogy az orosz fél folytatja a katyni mészárlással – amelyet Ön Sztálin legszörnyűségesebb és legértelmetlenebb rémtettének nevezett – kapcsolatos dokumentumok átadását a lengyel félnek. Azonban egy ezzel ellentétes folyamatnak is tanúi lehetünk, az orosz levéltárak ugyanis egyre kevesebb anyagot tesznek elérhetővé. Milyen fontos dokumentumok lapulnak még a levéltárak mélyén?

A katyni anyag nagyjából teljes. Tudjuk, hogy kik írták alá a dokumentumokat, kik voltak az áldozatok és a hóhérok, hol és mikor történtek a gyilkosságok. A titkolózás nemzeti ösztön: a KGB vagy az FSZB egyszerűen nem engedi, hogy csak úgy bárki bármit megnézzen. Fontos dokumentumok hiányoznak még a húszas évekből, de ott van a Berija perével kapcsolatos, 62 kötetre rúgó dosszié, amely a kivégzése előtt született. Ezt körülbelül öt éve megpróbálta valaki ellopni. Nem hiszem, hogy a helyzet lehetne ennél rosszabb. Sok leszármazott – gyermek, unoka – él, akiknek ez nagy fájdalom. Az archívumokhoz ma nagyon nehéz hozzáférni.

Berija Sztálin lányával, Szvetlanával

Hruscsov 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusán elmondott nagyhatású beszédében leszámolt a sztálini személyi kultusszal. Valóban az lett volna a Szovjetunió/Oroszország utolsó nagy esélye, hogy szembenézzen múltjával?

Igen, mivel a sokk még ott volt a levegőben. Hruscsov azonban csapdahelyzetben találta magát: minél többet mondott, annál jobban elítélte magát, mivel a rendszer része volt. Hruscsov lelkén ráadásul több százezer ember halála szárad – talán több mint Beriján. Ráadásul úgy kellett elítélni a rezsim bűneit, hogy per elé is nézhetett volna. De Hruscsov nem volt őszinte, olyanokkal vádolta meg Sztálint, amit nem elődje követett el: például Kirov (a leningrádi pártszervezet főtitkára - a szerk.) likvidálása. Úgy gondolom, hogy az alkalmat inkább arra használta fel Hruscsov, hogy megszabaduljon Molotovtól és Malenkovtól, s ezzel ő legyen az egyedüli vezető. Mindenesetre sokkal humánusabb volt – vagy legalábbis halvány jelét mutatta ennek –, mint Sztálin, s ezt időről időre bizonyította. A probléma az, hogy ha nincs forradalom vagy egy elveszített háború, akkor nincs esély a szembenézésre sem. A múlttal való leszámolásra a kilencvenes évek elején sem kerülhetett sor, pedig a legkegyetlenebb vezetők már nem éltek, néhány levéltárat megnyitottak, már írhattak erről a történészek, ráadásul külföldi szakirodalmat is „importálhattak”. Fontos azonban leszögezni, hogy ezek a kutatások nem voltak szervezettek. A legtöbb külföldi – amerikai, olasz, francia – pénzből jöhetett létre, közös kutatások indultak.

Feltűnő, hogy a sztálini terrorgépezet vezetői közül milyen sokan születtek a mai Oroszország határán kívül; Berija grúz, Dzerzsinszkij és Menzsinszkij pedig lengyel származású volt. Mennyire volt ez tudatos Sztálin részéről?

Nagyon is az volt. Könnyű volt úgy embereket gyilkolni, ha azok más nemzetiségűek voltak. Ha lengyel vagy, könnyebb oroszokat lemészárolni. Sztálin ezért választott lengyeleket, grúzokat vagy éppen zsidókat, mint azt Berija esete is mutatja. S persze egyszerű volt őket elszigetelni és manipulálni. De ugyanez volt a helyzet korábban a hadsereg esetében is: sokkal egyszerűbbnek tűnt, ha mongóliaiakat állomásoztatnak a finn határnál és ukránokat a lengyelnél. A gyilkosok egyszerűen nem viseltettek szimpátiával az áldozatok iránt. Akit meggyilkoltak, biztos, hogy nem állt rokoni kapcsolatban a hóhérral, s még csak nem is egy nyelvet beszéltek. Ez alapelvnek számított a rendszerben. Az ország azonban később robbanásközeli állapotba került. Még maga Sztálin is észrevette, hogy a terrornak köszönhetően eltűnhet az az alap, amelyen a rendszer állt. Ezt a helyzetet be kellett szüntetni, ezért hozta Beriját, hogy állítsa meg Jezsovot. Nagyon érdekes Sztálin sovinizmusa is. A nemzetiségtudata teljesen elhagyta. A grúz nyelvet egyre kevésbé beszélte, ezt később be is vallotta. A levéltárakban fellelhető, saját kézjegyével ellátott hatszáz kötet között több olyan is akad, amelyben kommentárokat fűz a grúz nyelven írt művekhez. Akik látták őt, azt mondják, felháborodva húzta alá az ismeretlen szavakat, mivel egyre csak felejtett. Oroszul folyékonyan írt, majdnem hiba nélkül.

Sztálin, Berija, Hruscsov, Zsdanov, Malenkov, Skirjatov

Beszédén viszont nagyon is meglátszott származása.

Úgy gondolom, hogy az akcentusát szándékosan tartotta meg. Ez az egyik megkülönböztető jegyévé vált. Nagyon vékony hangja volt, és keveset beszélt, a szónoklatai – Hitlerrel ellentétben – rövidek voltak. Elég volt csak parancsba adnia: megverni, megölni…

A könyvben sokat olvashatunk a titkosszolgálatok vezetőinek művészi hajlamairól. Milyen kép bontakozott ki Ön előtt Sztálinról, a könyvek szerelmeséről?

Tinédzser korában költő volt, s nem is volt olyan rossz. Igaz, inkább a konvencionális témák érdekelték. Később íróként úgy viselkedett, mint a pap, aki az első áldozásra készíti fel a gyermekeket. Egyszerű kérdéseket tesz fel, amikre egyszerű választ ad. A másik dolog, hogy Sztálin a szovjet mozikba kerülő összes forgatókönyvet átnézte és újrafogalmazta őket. Eisenstein filmje, a Rettegett Iván végét például teljesen átírta. De nagyon sok példát lehetne felhozni a grúz versek fordításainak átírásától kezdve. Nagyon jó szerkesztő válhatott volna belőle egy kiadónál.

Donald Rayfield (1942) brit történész a Queen Mary University of London professzora. Főbb kutatási területei az 1880 és 1940 közötti orosz és összehasonlító irodalom története, grúz irodalom, néprajz és lexikológia, illetve Sztálin és a sztálini diktatúra korszaka. Monográfiát jelentetett meg Csehovról, megírta a grúz irodalom történetét, főszerkesztője a 2006-ban megjelent impozáns grúz-angol nagyszótárnak. Angolra fordította Gogol Holt lelkek című regényét, jelenleg pedig többek között egy szlovák versantológia angol nyelvű kiadásán dolgozik. A Sztálin és hóhérai 2004-ben jelent meg, a 2008-as orosz nyelvű kiadás ennek maga a szerző által fordított, illetve részben újraírt változata. A mű a magyar kiadással együtt immár kilenc nyelven olvasható.

Donald Rayfield: Sztálin és hóhérai

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Kádár

• Egész életében dacolt a Kádár-rendszerrel Radics Béla, a gitárkirály
• Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
• Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Negyven éve mutatták be az István, a királyt
• Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
• Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?