Kanadai fogorvos szerezte meg John Lennon egyik fogát
2011. november 7. 14:50 MTI
Egy kanadai fogorvos 19 500 fontot - hétmillió forintnak megfelelő összeget - fizetett John Lennon egyik őrlőfogáért egy északnyugat-angliai árverésen.
Korábban
A délnyugat-kanadai Alberta tartományban élő Michael Zuk telefonon licitált a híres őrlőfogra, amely mostanáig a brit Creation Records kiadó korábbi elnökének, Alan McGeenek a rockgyűjteményét gyarapította. "Amikor meghallottam, hogy eladják, tudtam, hogy meg kell szereznem" - mondta Zuk, aki már egy könyvet is írt a hírességek fogairól.
Az egykori Beatles-tag annak idején a fogorvostól hazatérve adta oda őrlőfogát házvezetőjének, Dot Jarlettnek, aki az 1960-as években dolgozott nála. Azt mondta neki, hogy dobja ki, ha akarja, vagy 'még jobb lenne, ha odaadná a lányának szuvenírként'" - idézte a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala Karen Fairweathert, a Stockportban tartott árverést lebonyolító Omega Auction munkatársát.
Az új tulajdonos azt tervezi, hogy a saját rendelőjében állítja ki szerzeményét, illetve "turnézni" viszi különböző fogorvosi rendelőket és iskolákat érintő útra. "Leginkább csúnya, sárgás-barnás és lyukas" - írta le tömören a különleges árverési tételt Fairweather
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap