Megnyitná Varsó az auschwitzi "alvó aktákat"
2011. november 3. 15:52
A lengyel hatóságok ismét nyomozást indítanak a második világháború idején a lengyel koncentrációs táborok területén elkövetett bűnök ügyében.
Korábban
A nácizmus és kommunizmus nevében elkövetett bűnök felkutatását vállaló Nemzeti Emlékezet Intézet bejelentése szerint erre azért van szükség, hogy megtalálják és bíróság elé állítsák a még élő náci bűnösöket.
A hitleri Harmadik Birodalom 1940-ben nyitotta meg az auschwitzi haláltábort, majd a következő években több millió zsidó, lengyel és más népcsoportba tartozó állampolgárt gyilkoltak meg az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborban.
Auschwitz mellett a németek több tábort is létrehoztak Lengyelországban (Chelmno, Treblinka és Belzec), de az egyelőre nem világos, hogy a nyomozás ezekre is kiterjed-e. A „nácivadász” Efraim Zuroff üdvözölte Varsó bejelentését, ami szerinte „komoly következményekkel járhat”, főleg miután Németországba idén elítélték John Demjanjukot.
Zuroff azt szeretné, ha a lengyelek által megvádolt náci elkövetőket Németországban állítanák bíróság elé. „Minden olyan ügyet üdvözlök, amely bűnösnek nyilvánítja a vádlottat” – jelentette ki a Simon Wiesenthal Center igazgatója.
Lengyelországban már a hatvanas-hetvenes években nyomozást indítottak az Auschwitzban elkövetett bűnök kivizsgálására, de a vasfüggöny miatt elzártságban élő országnak a külföldön élő szemtanúk és a vádlottak meghallgatása nagy nehézségeket okozott.
Lengyelországban utoljára 2001-ben történt vádemelés: ekkor egy lengyelt, a Henryk Mania-t nyolc év börtönbüntetésre ítélték a chelmno-i haláltáborban elkövetett háborús bűnökért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap