Örökzöld Hippokratész
2011. június 29. 11:36
Sokat köszönhet a modern gyógyszerészet az ókori tudósoknak, akik rengeteg receptet hagyományoztak az utókorra.
Korábban
Hippokratész (i.e. 460 k.-370k.) legalább 250 gyógynövényt említ tanulmányaiban, míg a pergamoni Galénosz (i.sz. 129-201), az ókor legkiválóbb kutatóorvosa fő művében száz különböző hozzávalóról értekezik. I.sz. 1300 körül Nicholas Myrepsos bizánci belgyógyász már 2200 olyan orvosságot sorol fel, amelyek három-öt hozzávalóból készülnek el.
Az óriási tudáshalmazt az ókori tudósok hagyományozták ránk, akik ezzel hatalmas szolgálatot tettek a modern embernek; a kutatók még mindig visszanyúlnak az örökséghez úttörő felfedezéseik során, de legutóbb például a Nemzetközi Hippokratész Intézet kosi tanácskozásán került terítékre az ókori orvoslás.
Az intézet igazgatója, Stefanos Geroulanos professzor szerint az ókoriak leginkább fűszernövényt és más növényeket használtak főzeteikhez, de előfordult, hogy ásványok, illetve állati eredetű anyagok: fekália, oroszlánfog, vagy elefántcsont került az adott készítménybe.
Az egyik legnagyobb becsben tartott hozzávaló a Limnia Gi, más néven a Limnos földje volt, amelyet a sebek begyógyítására használtak; a Kos szigetének közepéről kitermelt, magas vastartalmú anyagot állati vérrel keverték, s viaszban tárolták.
Sok esetben az ókori orvosságokat a nekik tulajdonított placebo hatás miatt készítették – állítják a szakemberek. Ez igaz az aranyporra is, amelyet a legutóbbi években a reuma ellen kezdtek el használni, igaz, ennek gyógyító hatását még támasztotta alá perdöntő kísérlet. Az aranyport az ókorban az ételekhez adták hozzá, csakúgy, mint később a híres bécsi szelethez, amivel az ételnek arany színt tudtak kölcsönözni.
Ma is számos olyan gyógyszer, vagy homeopátiás gyógymód ismert, amelyhez már az ókorban is bevált növényeket és fűszereket használnak: ilyen például a szamócafa véralvadásgátló bogyója, amelynek alkalmazásától Hippokratész a mélyvénás trombózis megszüntetését várta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap