2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tizenhét elveszett piramist azonosítottak Egyiptomban

2011. május 25. 11:40 BBC News

Több ezer építészeti emlék, köztük tizenhét piramis körvonala rajzolódott ki azokon az infravörös felvételeken, amelyeket egy műholdról készítettek. A kutatást végző egyiptológus szerint a munka java még hátravan, több ezer épületet rejthet a föld.

A piramisok mellett több mint ezer síremléket és háromezer ősi régészeti települést is sikerült azonosítani az infravörös műholdfelvételek elemzése során. Az első próbaásatások már megerősítették az építészeti elemek meglétét, köztük két feltételezett piramisét is. „Egy piramis feltárása minden régész álma” – nyilatkozta Sarah Parcak egyiptológus.

A kutatónő az űrrégészet úttörője, a munka nagy részét a NASA által támogatott birminghami (Alabama) intézetben végezték. Parcak szinte szóhoz sem jutott, amikor rádöbbent, hogy mennyi régészeti emléket talált kutatótársaival. „Már egy éve végezzük kutatásainkat. Láttam a részleteket, ahogy kezdtek a szemem elé tárulni, de a ’heuréka’ érzés akkor fogott el, amikor minden egyes építészeti elem kirajzolódott” – tette hozzá.

A kutatócsapat egy 700 kilométerrel a Föld felett keringő műholdról készített felvételeket elemezte; a műhold olyan kamerákkal van felszerelve, amelyek akár az egy méter átmérőjű, földalatti objektumokat is képesek azonosítani, az infravörös képalkotással pedig a felszín alatt levő anyagokat lehet megvilágítani.

Az ókori egyiptomiak sártéglából építkeztek, amelyek sokkal sűrűbbek, mint a föld, így a templomok, lakóépületek és síremlékek alakja is könnyen kivehető. „Ez azt mutatja, hogy milyen könnyű alábecsülni az épületek méretét” – nyilatkozta Parcak, aki szerint még több síremléket és házat rejthet a föld. „Ezek csak azok az elemek, amelyek közel helyezkednek el a felszínhez. Több ezer olyan hely lehet, amelyet a Nílus borított be iszappal – még csak a munka elején járunk” – tette hozzá.

A kutatónő azóta a helyszínen is járt, s megtekintette azt a szakkarai régészeti lelőhelyet, amelyet a helyiek korábban nem tartottak elég izgalmasnak ahhoz, hogy ásatásokat végezzenek. Miután Parcak tájékoztatta őket kutatásának eredményéről, azonnal nekiláttak az első próbaásatásnak, s hamarosan sikerült egy, a műholdfelvételek által azonosított háromezer éves lakóházat feltárniuk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár