Oral history a bíróságon
2011. május 17. 08:10 The New York Times
Két ex-IRA tag "vallomását" is felhasználnák ahhoz a nyomozáshoz, amelyet egy londoni bíróság kilenc ír személy elrablásának kivizsgálása miatt indított. A levéltárosok tiltakoznak.
Korábban
Ahogy közeledett az észak-ír konfliktus vége, két riporter elkezdte összegyűjteni a háborúban félkatonai szervezetek kötelékeiben harcoló férfiak és nők visszaemlékezéseit. A Boston College két munkatársa egy digitális felvevőt használt a projekt során, s alanyaiknak megígérték: számíthatnak a diszkréciójukra. Ennek cserébe a két kutató is megfogadta, hogy csak a meginterjúvoltak halála után teszi közzé a felvett anyagokat.
A londoni hatóságok azonban most hirtelen azt követelik, hogy a Boston College adja át a tulajdonában levő, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) két egykori tagjának vallomását, amelyben 40 évvel ezelőtti gyilkosságokra és emberrablásokra derülhet fény. Ezeket a múlt héten már be is idézték, ami arra utal, hogy megkezdődött a bűnügyi nyomozás. A hetvenes évek elején legalább kilenc ír állampolgár tűnt el, akik állítólag a londoni szerveknek a brit uralom megdöntésén fáradozó köztársaságiakról adtak át információkat. Köztük volt egy tízgyerekes özvegy anya, aki 1972-ben Belfastban tűnt el, maradványaira 2003-ban bukkantak.
Ez az első olyan eset, hogy a Boston College oral history gyűjteményét használják fel egy bűnvádi eljárás során. A levéltárosok tiltakoznak, a gyakorlat szerintük minimum aggasztó. A dokumentumok pontos száma nem ismert, de úgy hírlik, hogy a gyűjtemény 30-50 személy történetét tartalmazhatja, köztársaságpárti és lojalista fegyveresekét egyaránt. A vizsgálódás célja egyértelmű: feltárni az elszakadásért küzdők által elkövetett bűncselekményeket.
A két köztársaságpárti megvádolta Gerry Adamst, a Sinn Fein elnökét, hogy az IRA-n belül egy olyan titkos szárnyat működtet, amely emberrablásokra és gyilkosságokra specializálódott. „Adams úr teljes mértékben cáfolja, hogy ebben részt vett volna, vagy hogy bármiről is tudomása lenne ezzel kapcsolatban” – nyilatkozta Rita O’Hare, a Sinn Fein szóvivője. Adams nem csak azt tagadja, hogy a halálosztagok résztvevője lett volna, de azt sem ismeri el, hogy belépett az IRA-ba. Ő volt a főtárgyaló a köztársaságpártiak részéről azon a tárgyalássorozaton, amely végül elvezetett az 1994-es tűzszünetig.
A Boston College egyelőre nem tudja, hogy miként reagáljon az esetre; az egyetem jogászai úgy tudják, hogy egy bírósági ítélet tette lehetővé az anyagok közzétételét. Ha ez igaznak bizonyul, akkor az komoly morális veszteséggel érne fel az oral history projekteknek, mivel így az interjúalanyoknak garantált bizalom köddé válna. „Ez a legrosszabb forgatókönyv” – mondta el Mary Marshall Clark, a Columbia Egyetem oral history kutatórészlegének vezetője.
A hatóságok most Brendan Hughes és Delours Price interjúit vették górcső alá. Az Észak-Írországban és Nagy-Britanniában is robbantásos merényletekkel vádolt férfiak később szakítottak Adamsszel, mondván, nem azért küzdöttek, mint amit Adams nyélbe ütött a britekkel. Hughes 2008-ban hunyt el, történetének egyes részletei a Voices From the Grave című könyvben láttak napvilágot. Az ugyanezt a címet viselő filmet Patrick Farrelly, Kate O’Callaghan és a könyv írója, Ed Moloney készítette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20