Szobrot állítottak Luther Mártonnak Répcelakon
2011. május 9. 13:43 MTI
Szobrot állítottak Luther Mártonnak, a reformáció nagy alakjának a Vas megyei Répcelakon, a vasi kisváros első köztéri szobrát, Veres Gábor szobrászművész alkotását Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára avatta fel vasárnap.
Korábban
Az ünnepség előtt a település evangélikus templomában tartottak istentiszteletet, amelyen Ittzés János püspök hirdetett igét. A templomot zsúfolásig megtöltötték a hívek, sőt a mellette felállított sátrat is, hiszen ezen a napon tartották a vasi evangélikus gyülekezetek Gusztáv Adolfról elnevezett hálaadó napját is, amelyre több száz vendég érkezett.
A mészkő talapzaton álló, bronzból készített mellszobor Luther Márton portréját örökíti meg. Hátterében egy mészkő táblára vésték 95 tételének pontjait magyarul és németül.
Szászfalvi László ünnepi beszédében kijelentette: Luther Márton a reformáció olyan szellemóriása volt, akinek hatása felbecsülhetetlen, tanítása pedig aktuális a jelenben is. Az evangélikusság ma is meghatározó a magyar nemzet intellektuális erőterében, legyenek tagjai akár magyarok, akár németek, vagy éppen szlovák származású, velünk élő evangélikusok - mondta az egyházügyi államtitkár.
A reformáció 500 éves évfordulójához közeledve Luther tanácsai még aktuálisabbak és még fontosabbak, egyenként, de közösségként is szükségünk van a megújulásra - fogalmazott Szászfavi László. Nem véletlen, hogy Magyarország új alaptörvényének egyik legfontosabb üzenete: a gazdasági és társadalmi megújulás nem valósulhat meg lelki és szellemi megújulás nélkül - fűzte hozzá.
A szoboravatás koszorúzással zárult, a megemlékezés virágait azonban az egyre jobban szemerkélő eső miatt már a szokásos protokoll mellőzésével helyezték el a résztvevők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap