Átfogó felújítás alatt a szász-anhalti Luther-emlékhelyek
2011. január 5. 15:12 MTI
Felújítják 2011-ben a Luther Mártonhoz, a reformáció elindítójához kötődő múzeumokat és emlékhelyeket Németország Szász-Anhalt tartományában.
Korábban
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a tartomány összes Luther-emlékhelyét a világörökség részéhez sorolta. Stefan Rhein, a Luther-emlékhelyek Alapítvány igazgatójának elmondása szerint idénre eislebeni, wittenbergi és mansfeldi építkezéseket irányoztak elő. Céljuk, hogy az eredeti helyszínek 2017-ben, a reformáció születésének ötszáz éves évfordulóján új fényben ragyoghassanak.
Luther Márton (1483-1546) német pap és teológus Eislebenben született, évekig élt Wittenbergben. A hagyomány szerint 1617. október 31-én szögezte ki a wittembergi vártemplomra 59 tételét az egyházi búcsúcédulák árusítása ellen - ezt az eseményt tekintik a reformáció kezdetének.
Rhein elmondta, hogy összesen húszmillió eurót fordítanak az építési munkálatokra. Új állandó kiállítások fontos helyszíne lesz az a szintén felújításra szoruló eislebeni ház, amelyben Luther elhunyt. Philipp Melanchtonnak (1497-1560), Luther kísérőjének - ugyancsak az UNESCO által a világörökségek közé sorolt - lakóházát is megnyitják a jövőben. Az új, 2012 tavaszán átadandó múzeumépületben állandó kiállítást rendeznek be Melanchton értékes kézirataiból és festményeiből.
"Szeretnék a külföldről és belföldről érkező látogatóknak új, vonzó kiállítások segítségével minél többet megmutatni Luther és Melanchton életéből és életművéből" - fejtette ki Rhein.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap