Törökország felfedezi keresztény gyökereit
2011. május 9. 09:28 The New York Times
A muzulmán többségű ország keresztény örökségét tárja az országba özönlő turisták elé, amivel Ankara az ország civilizációs találkozási pontjának jellegét szeretné kihangsúlyozni.
Korábban
„Megláttuk benne a turisztikai lehetőséget, s azt, hogy mennyire gazdag a keresztény örökségünk” – adott magyarázatot a múltfeltárásra Törökország kulturális minisztere, Ertugrul Gunay. A következő évre Ankara a tavalyi 1,3 millióról 3 millióra szeretné növelni a vallási turisták számát.
„Egészen mostanáig a vallási jellegű turizmus muzulmán szentélyekre, például a konyai Mevlanai sírra, vagy az urfai Halil-Ur Rahman mecsetre korlátozódott, pedig Anatóliában fontos keresztény és zsidó emlékek is vannak” – magyarázta Gunay. „Most megkülönböztetés nélkül minden emlékművet, zsidót, keresztényt és muzulmánt szárnyaink alá veszünk, felújítjuk őket és megnyitjuk a közönség előtt” – tette hozzá.
Törökország délnyugati részén, Denizliben (Laodicea) a szakembereknek sikerült egy keresztény templomot feltárniuk, amely az i.sz. 4. századra datálható. „Ez a világ egyik legrégibb olyan temploma, amely eredeti állapotában maradt fenn” – mondta el az ásatásokat irányító archeológus, Celal Simsek. „Ha összeállítanánk a 21. század tíz legfontosabb régészeti felfedezését, ennek a templomnak ott lenne a helye” – tette hozzá.
Simsek szerint a templomot 313 és 320 között építhették, rögtön a milánói ediktum (313) kiadása után, amellyel I. Constantinus római császár garantálta a keresztények szabad vallásgyakorlását. A kétezer négyzetméteres alapterületet szép mozaikpadló díszíti, körülötte tíz toronymagas oszloppal és egy tömeges megkeresztelésre alkalmas keresztelőkúttal.
A turisták szinte özönlenek a településre, az év első hónapjaiban tízszer annyian keresték fel a templomot, mint az előző évben. A napi ezer látogató 90 százaléka zarándok – adott gyorsjelentést Simsek. Az ásatásokat a turistaáradatot meglovagoló város, Denizli támogatja, ehhez jön még a helyi egyetem és a kulturális minisztérium által felajánlott több millió dollárra rúgó évi apanázs.
Az északnyugat-törökországi város, az oszmán kori cserepeiről híres Iznik most Nicea örököseként próbálja eladni magát. Niceába két ökumenikus zsinatot is tartottak, köztük az elsőt, amelyet I. Contantinus 325-ben hívott össze. Érdekesség, hogy az ortodoxok által egyetemesnek tartott mind a hét zsinatot török földön tartották, Nicea mellett háromszor Konstantinápolyban (Isztanbul), egyet-egyet Epfeszoszban és Klalkedonban.
A képrombolás elítélésére összehívott 787-es niceai zsinat helyszínéül szolgáló templomot már helyreállították, tetejét befedték, s a tervek szerint hoteleket fognak köré építeni. Mindeközben az izniki hatóságok erőfeszítéseket tesznek a város és a spanyolországi Córdoba összekapcsolására, amivel az iszlám és a kereszténység közötti párbeszédre akarják ráirányítani a figyelmet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.