Zimbabwéban még mindig tabu Mugabe kritizálása

2011. január 26. 09:46 The New York Times

A galéria immáron bűntett helyszíne, a tárlatot betiltották, a művészt a diktátor inzultálásával vádolják. A Robert Mugabe korai éveiben elkövetett atrocitásokat bemutató grafikák helyét az ablaküvegeken az állami kézben levő újság megsárgult lapjai foglalták el.

Korábban

A kormány erőfeszítése a történelem megmásítására visszafelé sült el, a hatósági akciók után ugyanis sokan még élénkebben emlékeznek a Gukurahundira, a negyed évszázaddal ezelőtti tömeggyilkosságokra és kínzásokra. „Eltiporhatják a művészetet, a színdarabokat és a könyveket, de a Gukurahundit nem gyomlálhatják ki az emberek emlékezetéből és szívéből” – mondta el Pathisa Nyathi zimbabwei történész, majd hozzátette: „Ez kitörölhetetlen”.

Ahogy a dél-afrikai ország egyre inkább halad az újabb választások felé, az Afrobarometer felmérése szerint már az emberek 70 százaléka mondja azt: fél, hogy megismétlődnek a 2008-as események, és ismét politikai támadások áldozata lesz. Ugyanakkor legalább ennyien akarják a választások megtartását, amely a demokrácia iránti vágyukat testesíti meg.

A kormány a magasra korbácsolt indulatokra még egy lapáttal tett: tavaly a júniusi dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság előtt Mugabe egyik minisztere az észak-koreai válogatottat hívta Bulawayoba, amely komoly ellenérzéseket szült, mivel Phenjan itt képezte ki az 1983 és 1987 között tízezer, a Ndebele kisebbséghez tartozó civilt meggyilkoló Ötödik Brigád tagjait.

„Ez régi sebeket tépett fel” – nyilatkozta Thabitha Khumalo parlamenti képviselő. „A legkegyetlenebb szörnyűségre emlékeztettek. Hogy merték ezt tenni? Szeretteink még mindig latrinákban, tárnákban és hevenyészett sírokban fekszenek” – tette hozzá. Khumalo 12 évesen élte át a borzalmakat; az egyik katona egy bajonettel felvágta terhes nagynénije hasát, majd nagymamájának egy mozsárral kellett a magzatot szétroncsolni, nagybácsiját pedig főbe lőtték.

A széleskörű tiltakozások hatására végül az észak-koreai nemzeti tizenegy nem látogatott Zimbabwéba, azonban néhány hónappal később ismét felháborodtak a helyiek, mivel kiderült, hogy a Mugabe ellensége, a Ndebele kisebbséghez tartozó Joshua Nkomo szabadságharcosról formázott, életnagyságúnál nagyobb szobrot Észak-Koreában készítették. A protest mozgalmaknak engedve a köztéri alkotást eltávolították a forgalmas bulawayói csomópontról és a Nemzeti Történeti Múzeum egyik gazverte telkére szállították.

Mugabe 1980-ban néhány hónappal azután kötött egyezményt az Ötödik Brigád kiképzéséről Kim Ir Szen észak-koreai diktárorral, hogy országa kivívta függetlenségét. Mugabe kijelentette: az egységet Gukurahundira keresztelik, amelynek jelentése: „az eső, amely a tavaszi eső előtt mossa el a pelyvát.” Zimbabwe mindenható ura szerint erre a belpolitikai feszültség megoldása miatt volt szükség, a történészek viszont azt állítják: Nkomo hatalmi bázisának megtörése és az egypártrendszer felállítása vezérelte a veterán politikust.

A Nemzeti Galéria kiállításának ajtaján most a következő felirat olvasható: „Nincs belépés”. Voti Thebe, a galéria tulajdonosa elmondta, a művész, Owen Maseko a nemzeti megbékélés jegyében készítette el munkáit, mindenfajta pénzügyi támogatás nélkül. Maseko még gyerek volt az atrocitások idején, de a helikopterek és szirének zaja kitörölhetetlen nyomokat égetett emlékezetébe. „Az emlékek velünk vannak. Az áldozatok még élnek. Egyszerűen nem tudjuk ezeket elfelejteni” – fogalmazott.

Az egyik képen szavak nélküli kiáltó arcok láthatók, egy másikon asszony és gyermeke sír, könny helyett azonban vér van, míg a kiállítás vissza-visszatérő eleme a hatalmas szemüveggel ábrázolt Mugabe. Tavaly csak egy napig volt nyitva tárlat, a hatóságok bezárták, majd rabláncra fűzve szállították el a helyszínről Masekót, aki most a Legfelsőbb Bíróság ítéletére vár – akár húsz évet is kaphat. Cont Mhlanga színpadi író már megismerte a zimbabwei szólásszabadság határait: „A jó elnök” című művét 2007-es bemutatáskor betiltották, a rendőrség pedig megrohamozta a színházat. „Egy olyan társadalomban élünk, amely még a saját árnyékától is fél. A demokratikus tér kialakítása érdekében meg kell tanulnunk kezelni félelmünket” – nyilatkozta a művész.