2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Versenyfutás az idővel Gödöllőn

2011. január 18. 10:38 MTI

"Tudtuk, hogy készen lesz, szeptember végétől már biztosak voltunk benne. Igaz, 9-10 hónap az átfutási ideje egy ilyen műemléki felújításnak, de nekünk mindössze bő három hónap adatott, egyszerűen nem volt több idő az európai uniós elnökség kezdetéig. Sikerülnie kellett…" - bizonygatja Páljános András, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. vezérigazgatója. Az ő vezénylete alatt vált három és fél hónap alatt reprezentatív nemzetközi tárgyalási helyszínné a Sisi császár- és királynénak egykor oly kedves gödöllői kastély barokk istállója és lovardája, no meg a hozzá csatlakozó épületrészek.

A hamarosan 55 éves műemlékvédelmi mérnök éjszakákon át nem aludt, amikor cége magkapta a szakmai szempontból vitathatatlanul igen "nagy falatnak" minősülő, ámde a lehetetlennel határos megbízást: varázsoljanak a legmodernebb követelményeknek is megfelelő, mégis a régmúltat idéző, patinás konferenciatermet, tárgyalókat, irodákat és kiszolgáló helyiségeket a gödöllői kastély elhanyagolt istálló-lovarda együtteséből. Az építési terület átvételétől számítva minderre bő három hónapjuk maradt, hogy december közepén megkezdődhessen a "birtokba adás".

Tudtam: ha törik, ha szakad, januárban ide érkeznek majd szerte Európából Magyarország soros elnökségének több kiemelt rendezvényére a magas rangú vendégek. Tehát időre, s az elvárásoknak megfelelő - sőt, még jobb - minőségben készen kell lenni a munkával! A minőség soha nem okozott gondot a Reneszánsznál, de a rendelkezésre álló három és fél hónapba belegondolva szinte kivert a víz - sorolja a vezérigazgató a benne még élénken élő kételyeket, melyeket felülírt a siker jóleső érzése, hisz minden meglett időre. Mint egy kirakós játék darabjait, úgy vettük sorra gondolatban az egyes munkafázisokat, visszafelé haladva.

Hogyan???

A szintén éjt nappallá téve dolgozó Máté Zsolt kiváló terveinek köszönhetően tudtuk, hogy milyennek kell majd lennie a végeredménynek, ezt a képet szedtük szét ízeire, hogy rájöjjünk: milyen módon, milyen hozzávalókkal, milyen technológiai sorrendben haladjunk előrefelé, egészen a célig.

Hallottam valakitől, hogy egy hatalmas lyukat kellett ütni a lovarda falán, azon közlekedtek ki-be a markolók és a bontásból származó törmeléket szállító teherautók.

Tényleg így történt. Egy hatszor négy méteres résen vándorolt át mintegy háromezer köbméternyi föld. Erre fel lehetett készülni, de arra már kevésbé, hogy a heves őszi esőzés miatt a kastély több hektárnyi szabad területéről az építkezésre vándorol majd a víz. Volt, hogy 40 centis vízben álltunk, majd folyton folyvást szivattyúztunk, utána meg amint lehetett, fűtöttünk, párátlanítottunk mindenütt. Már csak ezért sem lett volna szabad a nedvességre oly kényes parkettával burkolni a konferenciatermet.

A baj, mint tudjuk, nem jár egyedül…

Hogy meg kellett az egész épületrész szerkezetét erősíteni a lovarda alatt kialakítandó 660 négyzetméteres új szint miatt, azt inkább szakmai kihívásnak nevezném, mint bajnak. Higgye el, szeptember végétől szinte erőt adott a feladat szépsége és a siker közelsége. Ekkortól kezdtem elhinni, és kezdték hinni a megbízók, a kastély és a város vezetői, a restaurátorok, no meg a több száz szakipari munkát végző ember, hogy időre készen leszünk. Persze nap mint nap megcsodáltam a valamikori lóápolók nyolc szobájában előbukkanó eredeti festést, a tardosi vörös márványból készített itatókat, a gyönyörű keresztdonga boltozatokat - amit lehetett, azt a restaurátorok "átmentették" -, de közben már a végeredményre gondoltam. Tudja, ez a munka olyan volt nekem, mint egy gyermek, akit fel kell nevelni.

A munkabírás és a türelem mellett a gyermeknevelés meglehetősen sok pénzt és segítséget is igényel. Megkapták?

Leltárkészítés és tételes elszámolás helyett legyen elég annyi, hogy a legjobb minőségű anyagokat használtuk, hisz mégiscsak az EU-elnökség tanácskozásainak helyszínét alakítottuk ki. Példaként említem: a közel ezer négyzetméternyi padlót német gyártmányú Jura nemes mészkőburkolat fedi.

Páljános András szerint a hatóságok rugalmassága nélkül biztosan nem tudták volna tartani az elképesztően szoros határidőt. A nemritkán három műszakban dolgozó csapat a belső udvart, az úgynevezett Schimmelhofot is rendbe tette - derült ki a 15 éve a Reneszánsz Zrt. élén álló vezérigazgató beszámolójából. A kastély építtetője, Grassalkovich I. Antal, sőt talán még az udvar névadója, a gróf kedvenc szürke lova, Schimmel is büszke lehetne az ide került díszburkolatra! Mint ahogy mindenre, amit mostantól a kastélyba érkező vendégek szeme elé tárul.

A siker ízét szájában érezve a "főnök" most hátradőlhetne, de nem teszi, mert - mint elmesélte - márciusban egy ékszerdobozt kell átadnia: a pécsi Zsolnay-mauzóleumot és a város székesegyházának felújítása is a végéhez közeledik. A Mátyás templom, a Margit híd, az Országház, a New York- és a Gresham-palota, vagy épp a Szent István-bazilika műemléki felújításán edződött cég első embere szerint az ő munkájuk akkor igazán sikeres, ha a járókelők szinte észre sem veszik az eredményét. Mert az eredeti pompájában helyreállított épület természetesen szép, szinte belefolyik a környezetébe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár