Elárverezték Custer tábornok zászlaját
2010. december 12. 14:10 MTI
Egy darab amerikai történelem került kalapács alá: 2,2 millió dollárért (462,7 millió forintért) cserélt gazdát az a zászló, amellyel George Custer tábornok 1876-ben végzetes csatára indult Little Boghornnál.
Korábban
A New York-i Sotheby's aukciósházban új tulajdonosra talált történelmi ereklyét eddig egy detroiti múzeumban őrizték. Az eladási ár azonban alulmúlta a várakozásokat: az aukciós ház korábban úgy vélte, a zászló értéke elérheti az ötmillió dollárt is.
George Armstrong Custer 1876. június 26-án, csupán néhány nappal az Egyesült Államok létrejöttének századik évfordulója előtt, embereivel túlerőben lévő indiánok ellen indult harcba. Háromszáz katonája közül senki sem élte túl az Ülő Bika (Sitting Bull) törzsfőnök harcosai elleni ütközetet. Bár az indiánok a montanai csatamezőről minden trófeát magukkal vittek, az egyik katona holtteste alatt fekvő zászló a helyszínen maradt. Lovas katonák három nappal később bukkantak halott társaikra és a selyem zászlóra. A rajta lévő vérfoltok a mai napig láthatóak.
Szintén elárverezték az amerikai történelem egyik legfontosabb dokumentumát is, a rabszolgák felszabadításáról szóló, Abraham Lincoln által aláírt 1863-as nyilatkozatot. A dokumentum, amely meghozta a szabadságot a hadviselő déli államok rabszolgáinak, 3,3 millió dollárért kelt el. Eredetileg a Sotheby's az összeg felével számolt. Az irat eredetileg Robert Kennedy - John F. Kennedy elnök 1968-ban merénylet áldozatává vált testvére - tulajdonában volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap