Az űrkutatás eszközeivel dolgoznak a brit régészek
2010. december 9. 09:47
A Leicesteri Egyetem régészei az űrkutatás során kifejlesztett technológiával vizsgálják a reneszánsz síremlékeket. Céljuk, hogy megfejtsék azok titkait, illetve hogy a Tudor reformáció múltjába is bepillantást kapjanak.
Korábban
A programot a Leicesteri Egyetem professzorai vezetik űrkutatókkal, művészettörténészekkel, régészekkel, muzeológusokkal közösen, valamint az Oxford és a Yale Egyetem régészei is részt vesznek benne. A csoport irányítója, Dr. Phillip Lindley szerint "a program kulcsa az innovatív, az űrkutatásban használt technológiában rejlik, a háromdimenziós szkennelésben és konstruktív anyagok vizsgálatában, mely komplex régészeti és művészettörténeti problémákat oldhat meg."
A tudósok első körben Thomas Howard, Norfolk harmadik hercege és Henry Fitzroy emlékművét vették vizsgálat alá. "Mindkét emlékművet drámaian megváltoztatták, amikor áthelyezték őket a 16. század közepén. Virtuálisan kell összeraknunk az építményeket, hogy következtethessünk eredeti formájukra, arra hogy miként nézhettek ki 500 évvel ezelőtt. A kiásott darabokat megpróbáljuk hozzáépíteni az eredetihez, legalább is virtuálisan" – mondta Dr. Lindley.
Az űrkutatásból kölcsönzött letapogató és elemző technikák segítségével a kutatók virtuális képet alkotnak a műemlékekről, anélkül hogy hozzányúlnának. Az új technika nem csak a rekonstruálási tervet megalkotásában de segít, hanem magában is egy esettanulmány. Az eljárás a jövőben fontos szerepet tölthet be a tudományban, valamint a kulturális örökség védelme szempontjából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.