Interaktív tudománymúzeum nyílt Varsóban
2010. november 15. 18:11 MTI
Közel százmillió eurós költséggel mindössze két év alatt épült fel a Varsót átszelő Visztula nyugati partján a Kopernikusz Tudományos Központ, amely többek között robotszínészekkel és interaktív laboratóriumokkal várja a látogatókat.
Korábban
A hét végén megnyílt, s már az első napokon több ezer embert vonzó 20 ezer négyzetméteres intézmény 454 kiállítási helyszínnek ad otthont. A látogatók saját kezűleg hajthatnak végre fizikai, kémiai és biológiai kísérleteket, színi előadásokat tekinthetnek meg, amelyeken emberszabású robotok alakítják a karaktereket. Feltűnik a múzeumban Elektrobalt, Stanisław Lem lengyel sci-fi író egyik alakja által inspirált robotköltő is. A tervek szerint jövőre nyílhat meg egy napjaink legmodernebb technológiáját felvonultató planetárium.
A Kopernikusz Tudományos Központ létrehozását Varsó városa és az Európai Unió finanszírozta 93 millió euró (25,7 milliárd forint) összköltségben. Mint Robert Firmhofer igazgató kiemelte, a központ "a legnagyobb és az első ilyen modern létesítmény Berlintől keletre".
Firmhofer elmondása szerint a múzeum ötletét a rendkívül népszerű varsói "tudománypiknik" adta. A lengyel közszolgálati rádió által évente megrendezett esemény szerény kiállításként indult 1997-ben, amelyen tucatnyi intézmény képviseltette magát, és mintegy 3 ezer látogató jelent meg. A piknik mára Európa legnagyobb szabadtéri tudománynépszerűsítő eseményévé nőtte ki magát több mint 100 ezres napi látogatottsággal és 20 ország kiállítóival.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20