Sörfőzők, sörházak Pécsett a 18-19. században

2010. augusztus 25. 10:40 Márfi Attila

Korábban

A sör elfogadottsága, sörházak, sörcsarnokok, sörkimérések

A filoxéra tehát letarolta a történelmi — s évszázadokon át biztos jövedelmet nyújtó — szőlőket, de a sörgyártók e tragikus fordulat nyertesei lettek. Amíg például 1882-ben a Scholtz-féle sörgyár kb. 5000, a Hirschfeld pedig 4000 hektoliter sört főzött, 1891-ben a két sörgyár több mint 15 000 hektóra növelte évi termését, azaz háromszorosára nőtt a termelt sörmennyiség.

S még ez sem volt elég, olyannyira nem, hogy két esztendő múlva 1893-ban megkezdte működését a város immáron harmadik sörgyára is a mai Mohácsi úton. Az úgynevezett Mezőgazdasági Sörgyár és Gőzmalom Rt. megalapítása Scholtz Antal, a Sörház utcai sörgyáros fiának nevéhez fűződik, aki külföldön is folytatott szakirányú tanulmányokat, s az itt szerzett tapasztalataival atyja gyárát kívánta továbbfejleszteni.

Amikor ez meghiúsult, saját és apósa — Seper Kajetán eszéki sörgyáros — vagyonára támaszkodva indította meg önálló vállalkozását. Nevéhez fűződik az a nagyszabású kezdeményezés is, hogy termékei értékesítése számára színvonalas sörkertet létesített. Idézzük erről kortársát, Lenkei Lajos újságírót: „Amint sörgyárának építéséhez kezdett, egyúttal elhatározta osztrák és német mintára a gyárral kapcsolatos sörfőző létesítését, melynek kies fekvése következtében az akkor legdivatosabb Abbázia nevet adta, mely fedett és szabad helyiségében egyszerre több ezer ember helyezkedhetett el és volt kiszolgálható. A pécsiek szívesen felkarolták a nagyvárosi stílű helyiséget, s abban tartották a nyári mulatságokat, majális és juniálisokat, s a jótékonysági ünnepélyeket. A vasúti társaságok közmegelégedésére az Üszög és Pécs Budai Külvárosi vasútállomáshoz való közelsége ellenére vasárnapokon még külön Abbázia személyvonatokat állított be, hogy a közönség hazaszállítása ne ütközzön nehézségbe."

Azonban Pécsett ebben az időben több sörkert is létezett már. Közülük a leglátogatottabb a Sörház utcai Scholtz-féle sörcsarnok volt tágas kerthelyiségével, amely nemcsak a neves sörgyáros család söreit mérte, hanem általában is a pécsi sör kultuszát hirdette. E célból még pályázatot is írtak ki, amit Dömötör Béla alkalmi poéta és gyakorló sörivó nyert el. Idézve a díjnyertes „alkotásból": A perzselő nyár hevében Pécsi sörrel élünk Azért is van olyan nyájas Barátságos képünk Kínálgató hűvös ital Csillog-villog habja Ivás után bajuszunkat Frissen behavazza S míg a kancsók összeérnek Vígan csengve-bongva Rózsaszínű fátyol lebben Minden búra gondra”.

A népszerű szórakozóhely azonban egy másik és kevéssé támogatott „szokásról" is elhíresült; nevezetesen a korszakban még divatozó lovagias elégtételről, a párbajról. A törvényesen szigorúan tiltott és büntetett párbajozás valóságos divatjáról beszélhetünk a millennium kori Pécsett. Elsősorban az ifjúság körében ütötte fel a fejét ez, a diákvirtust sem nélkülöző párbajozási hév, amiről — és a sörcsarnok aktív szerepéről — Arató Jenő egykori joglíceumi diák a következőképpen emlékezett meg: „Szeptember 5-én hajnalban felvonulunk a Sörházba, néhányszor összecsapunk, mindketten PAC vívók vagyunk, pár kisebb karcoláson kívül egyikünknek sem esik baja.

A párbajorvosok, dr. Lövy Ignác és dr. Schwarz Vilmos iparkodnak a végkimerülést mennél előbb megállapítani, mi meg titokban örülünk, hogy nem kell tovább hadakoznunk. Végeredményben a hecc, beleértve az utána követő ivást is, belekerül 94 koronámba. A városi rendőrség rendszerint szemet huny a jogászpárbajok felett, mikor aztán nagyon elszaporodnak a párbajok és a rendőrök kezdik szigorúbban venni a dolgot, Pécsett nem lehet párbajozni. Tehát Pécsen kívül, Szigetváron vagy máshol bonyolítják le a viadalokat. A kardforgatást a Pécsi Athletikai Clubban tanuljuk meg, melynek többnyire tagjai vagyunk. Én is ott tanulok meg vívni a Kemény Camilli vívómestertől."

Talán még ártatlan „tévelygésnek" is nevezhetnénk ezt a fajta párbajozást, mivel igazából a főszereplő a közkedvelt szórakozóhely és a még közkedveltebb sörei.
Az 1893. esztendő a harmadik sörgyár létesítésénél kívül a Hirschfeld-féle sörgyárnál is fontos fordulatot hozott: ekkor halt meg 95 éves korában a gyáralapító Hirschfeld Lipót, s ekkor írták át 47 éves fiára, Sámuelre a gyár tulajdonjogát. Az új tulajdonos nevéhez több műszaki kezdeményezés és fejlesztés fűződött még a századforduló előtti években: ekkor fejezték be az önálló műjéggyártó-telepet, 1898-ban pedig elkezdődtek az üzemnek jó minőségű vizet biztosító kutak fúrási munkálatai.

A 19. század végére mindhárom itt említett pécsi sörgyár biztosan állt a lábán, folyamatos műszaki-technikai fejlesztésük és egyre bővülő piaclehetőségeik következtében. A több száz éves hagyományokkal rendelkező sörfőzés már kinőtte saját regionális kereteit, termékeit sikeresen értékesítette a Dunántúlon, Bácskában, sőt még Boszniában is.

A századfordulót követően is töretlen maradt a pécsi sörgyárak fejlődése, de közvetlenül az első világháború kitörése előtt már jelentkeztek a válság tünetei. A világégés utáni gazdasági válság következményeként pedig már csak a Hirschfeld-féle sörgyár tudott állva maradni a városban Pannonia Sörgyár néven — de ennek a folyamatnak a bemutatása már egy másik szintézis feladata.

előző oldal 4 / 4