Jól halad a digitalizáció New Englandben
2010. augusztus 26. 09:04 MTI
Az elképzelések szerint New England óriási helytörténeti gyűjteménye többé nem csak a történészek kiváltságos területe lesz, hamarosan ugyanis az érdeklődők is betekintést nyerhetnek az évszázadok során felgyülemlett forrásokba.
Korábban
A bostoni Cambridge Street-en és a haverhilli raktérépületben 400 ezer fotó és 65 ezer négyzetméternyi tárgyi emlék található, a Historic New England századik évfordulójának alkalmából most azonban egy olyan, egymillió dollárból megvalósuló honlapot indítanak el, amelynek segítségével mindez egy helyen lesz megtekinthető. A kulturális intézmény és a hozzá hasonló szervezetek eddig ugyanazokba a problémákba ütköztek: az alacsony költségvetés, a kisszámú szakértői gárda és a technikai adottságok hiánya sokszor akadályozta a digitalizálást.
A rendre financiális gondok miatt meghiúsuló kezdeményezések úttörője a Harvard volt, amely 2000-ben végezte el a lajstromba vételt, két évvel a Massachusetts Historical Society, és három évvel a Boston Public Library, a Boston Athenaeum, a Historic New England, valamint az American Antiquarian Society előtt. „Ez az egyik legnagyobb változás a történelemben” – jelentette ki James Reid-Cunningham, a Boston Athenaeumban zajló digitalizáció felelőse.
A kulturális intézmények digitalizációjának felgyorsulását vizsgáló Gregory Cane, a Tufts University professzora úgy látja, hogy ennek a változásnak meg kellett történnie. „Tizenöt-húsz évvel ezelőtt nem tudták, hogy mi fán terem a digitalizáció” – mondta Cane a bostoni intézménnyel kapcsolatban. „Ezek nagyon régimódi intézmények, amelyeknek szükségük volt a láthatóságra” – tette hozzá. A Historic New England honlapján az érdeklődők most archívumok és online műtárgyak között böngészhetnek. „Egy olyan rendszert álmodtunk meg, ahol minden katalogizálva van” – nyilatkozta David Dwiggins, az intézmény egyik könyvtárosa.
A Boston Public Library (BPL) a népszerű fotómegosztó oldallal, a Flickr-rel működik együtt, hogy így próbálja népszerűsíteni a birtokában levő gazdag fénykép-gyűjteményt. A BPL már majdnem végzett az egész John Adams-könyvtár digitalizálásával, ráadásul jövőre, a polgárháború kitörésének 150. évfordulójának alkalmából további három online program elindítását tervezik.
A Massachusetts Historical Societynek sikerült a John Adams iratok egy részét digitalizálni, valamint náluk érhetők el Thomas Jefferson legfontosabb feljegyzései Virginia államáról is, de a város 1775-1776-os ostromának szemtanúi is megelevenednek az oldalon. A Mass Historical John Quincy Adamsből 18. századi twitterezőt csinált, ugyanis az Egyesült Államok hatodik elnökének egysoros naplófeljegyzéseit most újra megjelentetik – ugyanazon a napon, amikor azok kétszáz évvel korábban leírásra kerültek. A kezdeményezés termékeny talajra hullott Amerika-szerte, mivel már több mint tizenhét ezren követik Adams „csiripeléseit” – mondta el Nancy Heywood, a társaság digitalizációért felelős vezetője.
Miközben az Athenaeum ősszel dagerrotípiáiból tervez online kiállítást, Reid-Cunningham már a következő évre gondol, s a művészek könyveinek internetes megjelentetését tervezi, s pénzt gyűjt a konföderációban egykor használatos pénzérme-gyűjtemény digitalizálására. Ezzel szemben teljesen más utat jár be az amerikai történelem első száz évét feldolgozó worcesteri American Antiquarian Society, amely az azonnali profit reményében bízott meg egy külső partnercéget a források digitalizálására.
Ez egyáltalán nem idegen a többi intézménytől sem, ugyanis mások is azt remélik, hogy a kollekció mind több emberhez való eljutásával előbb-utóbb bevételhez jutnak. A gyűjtemények a kutatókon kívül az egyszerű állampolgárokhoz is eljutnak, akik az intézmények vezetőinek reményei szerint idővel fizető tagok lesznek, mivel az adományokból már nem tudják finanszírozni költségeiket.
Ha a digitalizálás a jelen kihívása, akkor a jövőé a megőrzés lehet – állítják szakemberek. „Meg kell bizonyosodnunk afelől, hogy a digitális adatok ötven, vagy száz év múlva sem vesznek el” – vallja Dwiggins. „A fájlformátum akkorra bizonyoson meg fog változni, így egy olyan formátumban kell megőrizni az információkat, amely jól dokumentált, ez pedig állandó odafigyelést igényel” – tette hozzá.
A digitális gyűjtemények egy oldalon
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap