Ne legyen médiacirkusz Ceausescuék újratemetése körül!
2010. július 22. 16:08 MTI
Nicolae Ceausescu volt román kommunista diktátor és felesége, Elena Ceausescu újratemetésének hozzá kellene járulnia a romániai kommunizmus peréhez, amelyet Romániában soha nem folytattak le - írta csütörtöki számában a Krónika című napilap.
Korábban
A Kolozsváron megjelenő újság annak kapcsán ír az 1989 decemberében kivégzett házaspár újratemetéséről, hogy földi maradványaikat kihatolták a bukaresti Ghencea temetőben. A család még élő tagjai arról szeretnének megbizonyosodni DNS-vizsgálat segítségével, hogy valóban a titokban elhantolt Nicolae és Elenea Ceausescu nyugszik a nevükkel megjelölt sírban.
A Krónika kommentárja szerint a Romániát 25 éven keresztül a diktatúra sötétségébe taszító kommunista vezetők nyugvóhelyének pontos azonosítására vonatkozó igény nem vitatható el a hozzátartozóktól, akik esetében nem feltételezhető politikai indíték. A lap emlékeztet arra, hogy az exhumálás érdekében sokáig szélmalomharcnak tűnő küzdelmet vívó Ceausescu-lány, Zoe, valamint az ügyet sikerre vivő férje és bátyja sohasem törekedett politikai babérokra.
A lap szerint igazán hasznos az lenne, ha a csontok kiásása nem generálna újabb legendákat, öncélú médiashowt, amely megerősítheti a kommunista "aranykorra" ma is nosztalgiával visszatekintőket abbéli hitükben, hogy a "Kárpátok Géniuszát" és világhírű tudósfeleségét ártatlanul gyilkolták meg. Ez a vélemény - írja a lap - nagyon is tetten érhető a román társadalom bizonyos rétegében még most is.
A szerző szerint üdvös lenne, ha a diktátor házaspár újratemetése – hiszen bizonyosan erre is sor kerül – nem Ceausescuék áldozati szerepben való feltüntetéséhez, hanem a kommunizmus soha le nem folytatott perének megtárgyalásához járulna hozzá, és emellett ismertté válnának az 1989-es romániai forradalom számos homályba vesző részletei is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap