2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Számítógép dekódolja az ősi nyelveket

2010. július 8. 09:51

Valóra válhat az ősi nyelvek megfejtésének álma: egy új algoritmus nemcsak az egykori nyelvek dekódolásában, hanem a jelenleg használt fordítóprogramok hatékonyságának növelésében is segíthet majd. A technológia azonban még igencsak gyerekcipőben jár - figyelmeztetnek a szakértők.

Az MIT szakemberei Regina Barzilay, a Mesterséges Intelligencia Labort vezetője irányításával egy olyan számítógépes algoritmust fejlesztettek ki, amely a tesztek során alig pár óra alatt fejtette meg az ugariti nyelvet (A Statistical Model for Lost Language Decipherment). A beszámolók szerint ezen algoritmussal a jövőben a korábban megfejthetetlen ősi nyelvek is dekódolhatók lesznek, és mindez segíthet az automata fordítószoftverek hatékonyságának növelésében is. (Ahogy egy korábbi kezdeményezés is ilyen babérokra tör.)

A módszernek azonban vannak előfeltételei, így a dekódolandó nyelvnek hasonlítania kell valamelyik már ismertre: az ugariti esetében ez a héber volt. A szimbólumok gyakorisága alapján aztán az algoritmus – a betűk megfeleltetése után - képes megállapítani, hogy az egyes szavak előfordulási gyakoriságuk alapján milyen alakban szerepelhetnek a másik nyelvben.

A kutatók azt egyelőre nem tartják valószínűnek, hogy egy teljes nyelv megfejtése akár egy program számára is automatikussá válhat - már csak azért sem, mert az ábécé-alapú megfeleltetés egy teljesen ismeretlen nyelv esetén elképzelhetetlen. Ráadásul mindez nem helyettesíti az emberi munkaerőt sem, hiszen a véletlenek, vagy épp a felfedezések közben adódott problémákat egyetlen program sem képes megoldani.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár