Megszületett Edward Shevardnadze grúz származású szovjet politikus
2004. május 21. 03:10
Eduard Amvroszijevics Sevarnadze Mamatiban látta meg a napvilágot. 1951-ben elvégezte a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottsága mellett működő pártiskolát, majd 1959-ben Kutaisziban a Pedagógiai Főiskola történelem karán kapott tanári diplomát. Húsz évesen lett a kommunista párt tagja, s 1972-ben már ő volt a Grúz Kommunista Párt első titkára. Korábban belügyminiszterként működött. 1974-ben bekerült a szovjet Legfelsőbb Tanácsba, 1976 márciusában pedig a szovjet kommunista párt (SZKP) Központi Bizottságába, 1978-ban megválasztották az SZKP Politikai Bizottságának póttagjává, 1985-ben rendes tagjává. Azután vált világszerte ismertté , hogy 1985-ben Mihail Gorbacsov szovjet pártvezető, a kommunizmus bukásához vezető peresztrojka szülőatyja a szovjet külügyminiszteri posztot bízta rá. A peresztrojka melletti elkötelezettsége olyan `áttöréseket` eredményezett, mint az afganisztáni kivonulás, Kelet-Európa `szabadon engedése` (majd a változások nyomán bekövetkező fokozatos szovjet haderőcsökkentés), az egységes Németországhoz, továbbá Kínához, Japánhoz, de mindenekelőtt az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok új alapokra helyezése. Heves belpolitikai támadások érték, ezért 1990 decemberében lemondott. 1992 elejétől szülőföldje problémáira összpontosította figyelmét. A polgárháborús helyzetben azok oldalán állt, akik elűzték az önkényuralmi törekvésekkel vádolt Zviad Gamszahurdia államfőt. 1992 márciusában hazatért, majd kinevezték a legfelsőbb államhatalmi szerv, az Államtanács elnökévé. Ősszel a grúz parlament elnöke lett. 1992 novemberében Grúzia államfőjévé választották. 1992 végén megkeresztelkedett és felvette a Georgiosz keresztnevet. 2000-ben újabb öt éves elnöki mandátumot kapott. Az 1990-es években két merényletet is túlélt. 2003 novemberében lemondott, miután kiderült, hogy a parlamenti választásokon súlyos csalásokat követtek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- Kulcsfontosságú szerepet játszott Hlatky Endre az 1944-es sikertelen kiugrási kísérletben
- Legitimista meggyőződése ellenére hiúsította meg a második királypuccsot Bethlen István
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- Forradalmárokból és bűnözőkből sem volt hiány Ausztrália gyarmatosítói között tegnap
- Változatos szerepeiben tündökölt eleganciájával Mensáros László tegnap
- A karlócai békével kezdődött az Oszmán Birodalom hanyatlása tegnap
- Közel 470 évig pihent a tenger mélyén a Nuestra Señora de Atocha mérhetetlen kincse tegnap
- Justinianus császár kis híján belebukott a szurkolók lázadásába tegnap
- Hét híres ember, aki szőrén-szálán eltűnt tegnap
- Szellemessége vonzotta Boleyn Annához VIII. Henriket 2025.01.25.
- Mindennaposak voltak az álhírek és a szándékos félretájékoztatások a hidegháború éveiben 2025.01.25.