Az én hősöm, Farkas Zoltán 1900. március 27-én született Cinkotán, orvoscsaládban. A jogi egyetem után elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát is, ahol Stróbl Alajost tekintette mesterének. A fiatal szobrász tehetségét rangos külföldi kiállítások és díjak sora fémjelezte. Emléktáblái (Bem, Liszt stb.) mellett Antonio Bonfiniról, Mátyás király történetírójáról mintázott bronz portrészobra őrzi munkásságának emlékét a budai Várban.

Szerényen megbújva, balról a negyedikként

A szobrász azonban a jogi pályát sem hagyta ott: 1929-ben nyitotta meg ügyvédi irodáját, s hamarosan ismert és sikeres szereplője lett a magyar közéletnek. Kiváló nemzetközi jogi és szerzői jogi szakcikkeket írt, továbbá a Nemzeti Szalon elnökeként aratott elismerést. A húszas évektől dolgozott jogtanácsosként a Spanyol Királyság budapesti követségén. Ám még szorosabbá vált ez a kapcsolat, amikor az a kor jött el, melyben az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, és az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

1944 őszén, a nyilas puccsot követően a spanyol diplomatáknak el kellett hagyniuk a magyar fővárost, mert nem akarták elismerni Szálasi uralmát. Farkas Zoltán ekkor úgy döntött, támogatja Giorgio Perlascának, egy olasz élelmiszeripari vállalat üzletkötőjének „vállalkozását”, aki kiadta magát spanyol ügyvivőnek, és e minőségében 1944-1945 iszonyatos telén több mint hatezer üldözött életét mentette meg.

Az embermentő munka során Perlasca legszorosabb munkatársa Farkas Zoltán volt. Az „álügyvivő” végig a jogtanácsossal beszélte meg, mit, hogyan csináljanak, mit kell hazudni a nyilasoknak, milyen legyen a kapcsolat Spanyolországgal, miképp szervezzék meg az ún. védett házak felügyeletét és ellátását.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. tavasz számában olvasható.