2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Gárdos Péter

Meghalok, ha nem leszel a feleségem. Gárdos Péter családtörténete

Hősei: az anyám és az apám, pontosabban az ő meghökkentő megismerkedésük. A helyszínek: néhány svédországi kórházbarakk, korabeli vasúti szárnyvonalak és állomások Stockholmtól északra és délre, svéd kisvárosok kávéháza, mozija, ékszerboltja, valamint egy-két északi, családi otthon.

"Apám abban a történelmi pillanatban kilencvenhét fiatal lány postacímét tartotta a kezében"



Édesanyám, zsidó származása okán, 1944 végén, Magyarországról, egy németországi munka és megsemmisítő táborba, Bergen-Belsenbe került. Szörnyű, tulajdonképpen mégis csodával határos körülmények között érte meg a szabadulást 1945 tavaszán – 27 kilóra fogyva. Pár napos németországi kórházi ápolás után több száz sorstársával együtt hajóra pakolták, és egy svédországi aprócska város, Eksjő kórházába szállították, további gyógykezelés céljából.

Édesapám, szintén zsidó származásúként, Bergen-Belsen férfilágerében érte meg a felszabadító csapatok megérkezését. Az amerikai hadsereg ide, az ő számára az utolsó pillanatban érkezett: apám ekkor már súlyos tüdőbeteg volt, járni nem tudott, 26 kilósan feküdt a tábor betonudvarán.


Apámat is egy svéd hajón szállították egy svéd kórházba – pár száz kilométerrel arrébb, mint édesanyámat.

Néhány hónappal később, húsz kilóval gyarapodva, 1945. július 7-én apám levelet írt a Larbro-i kórházbarakk (Gotland tartomány, Sjukhuset 9/1) kórtermének egyik ágyán.

Tizenegy nappal később választ kapott a Svédországi Menekültek Nyilvántartó Hivatalától.

A küldeményben 97 női név és cím volt.

Apám tehát, abban a történelmi pillanatban, kilencvenhét fiatal lány postacímét tartotta a kezében, lányokét, asszonyokét, akikbe Svédország szerte próbáltak életet lehelni a különféle kórházbarakkokban.

Akkor apám már túl volt egy drámai bejelentésen.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. tavasz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár