Régészeti örökségvédelem és a múzeumok
2010. február 25. 11:07
A Megyei Múzeumok Igazgatóságának Szövetsége, a Magyar Régész Szövetség, a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület és az ICOMOS Régészeti Emlékhelyek Szakbizottsága Konferencia a régészeti örökségvédelemről és a múzeumok szerepvállalásáról címmel rendez tanácskozást 2010. március 1-jén. A rendezvény fővédnöke Pálinkás József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Korábban
A hazai régészet a nemzeti kulturális örökség jelentős, közgyűjteményeinkben egyre gyarapodó hányadának feltárója őrzője és feldolgozója. E munka alapvető intézményi hátterét hazánkban hagyományosan, immár több mint száz éve, a magyar múzeumok jelentik. Sokrétű tudományos és közművelődési tevékenységükkel az egész magyar társadalom hagyománytiszteletét és szülőföldhöz való kötődését erősítik.
A magyar régészet azonban az elmúlt években jelentős változáson ment át. A sokasodó gondokat jelzi, hogy a közelmúltban több szakmai fórum is foglalkozott a megoldásra váró kérdésekkel, melyek a lelőhelyek védelmétől, az intézményrendszeren át egészen a raktározás, a tudományos feldolgozás és mindezek finanszírozásának kérdéséig terjednek. Ezekre a kérdésekre mindenekelőtt a régész szakmának kell választ keresni és az örökség érdekét szem előtt tartó megoldást találni.
Mindezek ismeretében és a cselekvési kötelezettségtől vezérelve néhány szakmai testület kezdeményezte egy széleskörűen, minden hazai régész, régészettel kapcsolatos intézmény és hivatal meghívásával és részvételével szervezett, a mellékelt programban részletezett konferencia megtartását, mely lehetőséget nyújt a különböző vélemények bemutatására és ütköztetésére, közös cselekvési program és célok kialakítására.
Időpont: 2010. március 1. hétfő
Helyszín: Pesti Vármegyeháza (Városház u. 7. közgyűlési terem, I. emelet)
Védnök: Pálinkás József akadémikus a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Program
10.00-10.30 Köszöntőt mond: Dr Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke
A konferenciát megnyitja: Trogmayer Ottó
10.30-13.00 Vitaindító előadások
Visy Zsolt: Régészeti értékeink – nemzeti kincseink. Tulajdonlási kérdések
Kálnoki-Gyöngyössy Márton: Állami szerepvállalás és a megelőző feltárások
Szatmári Imre: Régészeti örökségvédelem és muzeológia – a lelet útja a múzeumig és a múzeumi feldolgozás (konzerválás, nyilvántartás,raktározás)
Zsidi Paula: A megelőző feltárások tudományos feldolgozása és társadalmi hasznosításuk
Vaday Andrea: Finanszírozási kérdések
13.00-14.00 Ebédszünet
14.00-16.00 Vita a régészeti örökségvédelemről és a múzeumok szerepvállalásáról
Vitavezető: Bodó Sándor
16.00-16.30 A vitát összefoglalja: Révész László
Zárszó – L. Simon László, Fejér Megye Önkormányzata Oktatási és Kulturális Bizottsága elnöke
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.