2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy Lenin-szobor újabb kalandjai

2010. január 13. 15:06 MTI

Elloptak egy Lenin-szobrot a Moszkva melletti Kolomnában - közölték a helyi rendvédelmi szervek kedden, de némi nyomozás után kiderült, hogy a szobrot nem ellopták, hanem restaurálás céljából vitték el, a kommunista párt helyi szervezete ugyanis úgy döntött, idén restauráltatja a városka összes Lenin-szobrát.

A betonból öntött szobor egy gyár bejárata előtt állt, "eltűnése" miatt a környékbeli lakók fordultak a rendőrséghez. Legutóbb április 1-jén, Szentpéterváron történt incidens egy Lenint ábrázoló, 1926-ban állított szoborral, amelyet felrobbantottak, egy évvel korábban pedig Rjazanyban történt hasonló eset. A szentpétervári szobrot közkívánatra restaurálják.

A világon jelenleg becslések szerint mintegy 3200 szobor idézi a munkásosztály egykori vezérének emlékét, ebből több mint 2100 Oroszországban. A volt Szovjetunió köztársaságai közül különösen az európaiakban és a balti államokban számos emlékművet lebontottak. A legelső szobrot 1924-ben állították Leninnek a Moszkva melletti Noginszkban, s a legnagyobb Lenin Volgográdban áll: talapzata 30, maga a szobor 27 méter magas.

Moszkvában viszonylag kevés szobrot távolítottak el: a nyolcvanas években meglévő mintegy 80 közül 60 ma is a helyén van, akárcsak számos emléktábla. Sok földrajzi névben is fennmaradt Lenin, megőrizte például korábbi nevét az egykori Leningrád - a mai Szentpétervár - körüli megye is, amelyet ma is Leningrádi területnek neveznek.

Vlagyimir Iljics Lenin, eredeti nevén Uljanov (1870-1924) az 1917-es oroszországi forradalom egyik vezéralakja, a Szovjetunió első vezetője volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár